Nyitány

Szerző: Miklósi Sándor
Nívódíjas költő

Tavaszi kaland 2000-04-29

  

Mind egybegyúrva világnak szépsége,

zöldje a növénynek, égnek a kéksége.

Tavaszi réteknek nyíló virága,

cikázó napkorongnak buja ragyogása.

 

Öltözködik a természet színpompás leplébe,

hazatér a vándormadár elhagyott fészkére.

Zene szól, a természet zenéje,

pacsirták kórusa, méhek zümmögése.

 

Őzgida lépdel félősen, merengőn,

harmatos ízeket keresve hajnali derengőn.

Mókus ugrál ágról- ágra,

pillangó rebben virágról- virágra.

 

Rozsdás róka lépdel osonva, meglapulva,

lúdra kiéhezve, nyálcsordulva.

Szökken egyet, és vízbe toccsan,

melléfogott, szegény s foga nagyot koccan.

 

Mert a lúd megint rászedte,

hiszen őt már régen észrevette.

De, amott meg mi történik?

nyúl úr van ott, és répát szemlélődik?

 

Rozsdás koma rögtön lesbe rejtőzik,

kalimpáló szíve izgalomban fürdőzik.

Ez aztán a reggelinek való,

erőt adó, hasat dagasztó!

 

De ne menjünk a dolgok elébe,

hisz szarka súg a nyúlnak fülébe.

Vigyázz, tapsi, ordas les rád,

fuss, menekülj, mentsd az irhád!

 

Nyúl úrra hatott az intő szó,

lábait nyakába szedte, akár egy versenyló.

Rozsdás koma megint hoppon maradt,

szégyenében ő is hazaszaladt.

 

 

Kidobott lény 2000-04-29

 

Az éj leple alatt porhó kavarog,

megfáradt, kóbor eb fázósan csavarog.

Ha, lenne hová, haza menne ő is,

lenne házőrző és jó barát is.

 

De kinek kell ő, koszos vén eb,

bundája megviselt, teste csupa seb?

Pocsolyából iszik, szemétből eszik,

mindenhonnan elűzik, sehol sem szeretik.

 

Kidobták, mert felnőtt, és nem való panelba,

mert piszkos a szőre, s beül a fotelba.

Először azt hitte játszani viszik,

bár furcsállta, hogy póráz nélkül engedik.

 

Aztán csak futott a távolodó autó után,

míg össze nem esett e maratoni tusán.

Sok év telt el azóta, magányban, csalódásban,

számkivetettként élve a világban.

 

Csak néha nyüszített,

leginkább belülről zokogott,

Aztán egy jeges éjjelen

mozdulatlanná fagyott…

 

 

Égi király 2000-04-30

 

Saskeselyű száll a szárnyait szétterítve,

fürkésző tekintetét a tájba merítve.

Rémülnek tőle az apró rágcsálók,

a nappal is félénken járkálók.

 

Cikázó villámként csap le az égből,

kifent karmokkal, brutális erőből.

Szárnyainak közel három méter a fesztávja,

ő a levegő koronázatlan királya.

 

 

A kutyaoltás 2000-05-03

 

Fogom a kutyát, rövid pórázon,

haladunk keresztül a mellékutcákon.

Veszettség elleni oltásra viszem,

hogy ez mekkora balek, alig hiszem.

Addig tornázik, míg bele nem esik az árokba,

kicsi teste, eltűnik a nagy gazba.

Nem lehet könnyű ilyen apró testtel,

naponta szembesülni tacskónyi méretekkel.

Jó sáros lesz, mire kicibálom,

szemrehányón néz rám, s én sajnálom.

Mintha kolbász várná, úgy nekiáll rohanni,

és a feszülő nyakörvtől, elkezd fulladni.

Szólítgatom türelemmel, térjen végre észhez,

ne ragaszkodjon a felesleges sebességhez.

Úgy látszik, hallgat rám, szépen engedelmeskedik,

de most egy kerítésnél, hirtelen megszerelmesedik.

Alig tudom elvonszolni a tüzelő szukától,

aztán gondol egyet, és újra rohanna, magától.

Végre megérkezünk, ő félszegen ácsorog,

sok nagy kutya mérgesen vicsorog.

Biztatom, ne féljen, hiszen mellette vagyok,

s nem engedem, hogy bántsák a nagyok.

Lassan araszolunk előre a sorban,

és ő barátra talál a szomszéd kutyában.

Két nagy kutya váratlanul összeverekedik,

ebből hatalmas lárma kerekedik.

A Sok eb, ugatva bíztatja őket,

nem könnyű megfékezni a bajkeverőket.

Aztán helyreáll a rend és kutyám is elnémul,

a szomszédos pulival póráztekerésbe kezdenek, hanyagul.

Ezek mellett egy percig sem lehet unatkozni,

pedig nagyon szeretnék a szőke lánnyal barátkozni.

Már éppen szóba elegyedünk, mikor előttünk sorrakerülnek,

így hirtelen felszabaduló illúzióim a semmiben végződnek.

Mondom a kutyámnak: Na Morzsa, most mi jövünk,

gyorsan megkapod az oltást, aztán a csajok után eredünk.

Az állatorvos tényleg állat, derül ki oltás közben,

szegény jószágom feljajdul a vad mozdulat idejében.

Az útra kiérve sehol sem látom a lányt,

ezért Morzsával, hazafelé vesszük az irányt.

Elengedem a kutyát, had rohangáljon az udvaron,

szükségem van a barátságára, de láncok nélkül, szabadon!

 

 

Hat kis tacsi 2000-05-08

 

Jajong a tacskó, születnek a kicsik.

Milyen aprók, milyen tacsik!

Szemük csukva, szájuk nyitva,

hat kis vakarcs, fogvacogva.

 

Keresik a csecsbimbót, az éltető ivólét,

fehér nedűs langyos tejecskét.

Tacsi mama nagy gonddal vigyáz rájuk,

éjt nappallá téve szolgájuk.

 

Eltelt két hét, nyitva a szemük,

rácsodálkozva a világra, folyton nő termetük.

Mennek is már! Annyifelé ahányan,

szanaszét a lakásban.

 

Úgy kell őket összevadászni.

Itt keresni, ott keresni, mindenhol keresni.

Hat kis huncut, fene kópé,

mindegyik azt hiszi, hogy ő a góré.

 

Gyorsan telik az idő, egyre nőnek,

már a tányérból is esznek.

Csak a piszkítással állnak még hadilábon,

mindenhol nyomot hagynak a lakáson.

 

Öt-hetesek és már találgatják:

Vajon hová kerülnek, milyenek lesznek az új gazdák?

Hatodik hét a búcsú napja,

az elválás pillanata a könnyeket fakasztja.

 

Új gazdával mennek. Fájón, könnyes szemmel!

Tacsimama és a család szívszaggató emlékével.

Elcsendesül a ház, csak Tacsimama sóhajtozik álmában,

markolászó hiányérzet uralkodik a lakásban.

 

Hat kis tacsi emléke örökre megmarad,

telik az idő, az élet szalad.

 

 

A szarvas 2000-05-27

 

Megzavarodva rohan az űzött vidék független vadja,

tajtékzik a teste, hiszen ő az életnek szabadja.

Szolgalelkű kopók bérenc hada csörtet nyomában,

kiélesített pillanatokkal riogatva őt erdei honában.

Az életéért rohan és a megtámadott szabadságért,

zihálása néma kiáltás, a hűtlenné tett igazságért.

Nem ártott ő még a világon soha senkinek,

az elszabadult sörétek, még is halálos dalt fütyülnek.

A dupla csövű vadászok, kik az életére törnek,

a hűtlenné tett igazsággal, semmit sem törődnek.

Az egyik sörét belerobban az agancsos testbe,

és az utolsó pillantás is beleveszik a fellegekbe.

Hol vagy Isten, miért tűröd az igazságtalanságot?

Hát nem látod, hogy akit képed mására teremtettél,

meggyalázza ezt a gyönyörűséges világot.

 

 

Vadászból lett áldozat 2000-11-01

 

A hajnali ragyogásban vonagló folyó lágyan csobogott,

homokos partján egy indián vadász várakozott.

Ölni jött ma ide, leszámolni a falu rettegett rémével,

bosszút állni a hüllőn, mely végzett mindkét gyermekével.

 

Kisvártatva fel is bukkant a vízben egy hatalmas állat koponyája,

és a sárga szempár, rögtön rátalált a rejtőzködő ember alakjára.

De az indián megelőzte, gyorsan hurkot dobott az aligátor szájára,

és nyomban elkezdte kivonszolni az ébredő folyónak partjára.

 

Az állat hörgő torkába vágta éles lándzsáját a szárazon,

és a megsebzett hüllő fetrengő tusába kezdett a homokon.

A bőrszíjból készült hurok azonban nem bírta az igénybevételt,

s a hüllő rögvest nekilátott venni azt a bizonyos elégtételt.

 

Az oldalára fordult és bőszen meglendítette hatalmas farkát,

és a térde mögött elkapta a vadász megbotló lábát.

Hirtelen mellékerült és egymás után többször is a földhöz vágta,

csak úgy recsegett a csontja miközben a lábszárát rágta.

 

Hegyes fogaival összeroppantotta a vadász koponyáját,

kitépte testéből dobogó szívét és a máját.

Mialatt marcangolta felbőszülve cibálta a testét,

így oltva ki a vakmerő vadász szerencsétlen életét.

 

A víz felszínét véres ruhafoszlányok borították

és az ég madarai a pórul járt vadász tragédiáját siratták.

Hátrálni kezdett majd önelégülten alámerült,

ezalatt a vadász teste lassan a gyomrába is került.

  

Csak a szeme látszott már ki a testét körülölelő habokból,

ismét elragadott egy emberi életet a világból.

A sárga szempár egy darabig még gyilkos merevséggel bámult,

aztán az is eltűnt, s a táj most néma gyászba borult.

 

 

Pókról-pókért 2000-11-10

 

Pók úrfi ül a hálón,

álmodozva, leskelődve, légyre várón.

Élete szövés, fonás, szorgoskodás,

ízletes légycombról álmodás.

Széllel bélelt csapda a lakása,

ő az állatvilág nyolclábú takácsa.

Hatékonyan pusztítja a kártevőket,

haszontalan henyélőket.

Szerencsét hozó, hasznos lénynek tartják,

sokan még is csúf rémként utálják.

Én magam békében óvom életét,

hisz teremtőnknek köszönhetjük jelenét.

Szeretném, ha te is velem tartanál,

és e békés lényeknek nem ártanál.

 

 

A birkák 2000-12-31

 

Jön a juhász, lassú némasággal, lustán,

nyáját terelgetve a napégette pusztán.

A sok birka meg egyre csak béget,

vetnének már a menetelésnek véget.

 

Vastag gyapjúköteg hosszú szőrük,

ki sem látszik alóla fehér bőrük.   

A nyájat csahos puli kormányozza.

Erre te buta birka, erre, kiáltozza!

 

A hangoskodó birkanép, mi egyebet tehet?

Mint, hogy arra megy, amerre lehet.

Aztán még jóformán a majorba be sem érnek,

de már is mindnyájan innivalót kérnek.

 

Szomjas szájjal, tülekedve esnek neki a víznek,

pedig nem jut egyszerre hely, csak tíznek.

Ivás után az akol melegébe bújnak,

mint a ma született bárány, úgy durmolnak.

 

Holnap majd megint útra kelnek,

mert ez a sorsa, a vándorlegelő birkanépnek.

Lázadhatnának is, de ők birkamód tűrik,

hogy nevelik őket, aztán meg legyűrik. 

 

 

Síró pacsirta 2001-01-23

 

Pacsirta, pacsirta, te édes kis madár,

dalold el nekem, mi fáj.

Pacsirta, pacsirta, drága kis barátom,

megszakad a szívem, ha a szemeidet sírni látom.

 

Mond el, mi fáj, lelkemnek édes pacsirtája,

mért oly keserű, ajkadnak nótája?

Hogy ne sírnék, hogy ne zokognék,

Oda a társam! Lelőtték, lelőtték!

 

 

Farkasok 2001-03-26

 

Farkasok kószálnak a puszta síkságon,

által barangolva a nagy rónaságon.

Birkákat lopva, komondorokkal verekednek,

elejtett őzbak, gőzölgő tetemén veszekednek.

A Dunának jegén, a tanyákig hatolnak,

rettegett látogatói, minden állatólnak.

Vasvilla és fegyverdörgés űzi őket,

éhező gyomrok hajtotta, farkastörvényt élőket.

A nagy hóban, csordába verődve hagy nyomot a lábuk,

se biztos megélhetésük, se szép házuk.

Még is boldogok, hiszen szabadok valamennyien,

minden akadályt képesek legyőzni ennyien.

Ők az embereket, állatokat félelemben tartó ordasok,

ínségben és bőségben testvérkedő, kóbor farkasok.

 

 

A hiénák korruptsága 200-04-03

 

Hullámverte hegyek mögött, van egy sziget,

rajta banánfák és pálmaliget.

Ott élnek állatország lakói,

történetüknek ti vagytok az olvasói.

Ott gazellákat űznek a vérmes oroszlánok,

földig érnek a nagy liánok.

Majmok ugrálnak a fák ágain,

pillangók hintáznak a rétek virágain.

Párducok lopakodnak zajos éjszakákon,

kakaduk veszekednek, kusza zagyvaságon.

Zsiráfok kémlelik a távoli vidéket,

szemükkel ölelve a nagy messzeséget.

Sűrű iszapban vízilóvak dagonyáznak,

ha eső esik, mind megáznak.

Tigrisek süttetik hasukat a napon,

közben azon tanakodva,

mivel üssék az időt agyon.

Pumák kergetnek mezei nyulat,

méhek bosszantják, a fukar medve urat.

Kis makik nagy álmokat szőnek,

s, riadtan menekülnek, ha lőnek.

Elefántok tekergetik vastag ormányukat,

bőszen szidalmazva hiéna kormányukat.

Mert tudvalevő,

hogy idén a választásokon ők győztek,

és aljas orvvadászokkal közösen,

egy galád cselt főztek.

Holmi kincsekért cserébe,

elárulták az állatok rejtekhelyét,

így dúlva fel a sziget békés élet életét.

Korruptok lettek,                                                      

és így szégyent hoztak az állatvilág nevére,

általuk te is ráismerhetsz,

jó néhány politikus, becstelen életére.

Ők is hiénák,

hiszen annyi mindenre kaphatok,

ismeretségeik, befolyásaik,

mind megvásárolhatók.

 

 

Rab madárka 2001-11-28

 

Rab madárka kuporog,

búsan a kalitkában,

pedig egykor, hogy dalolt,

a végtelen nagy szabadságban

 

Bejárta társaival

a felhők minden rejtekét,

nem dalolt mást,

csak a szerelem énekét.

 

De egy napon érte jött a végzet

és ő csapdába esett,

a madárlelkű, boldog élet,

egy csapásra odalett.

 

Azóta rácsok mögött él,

s többé már nem dalol,

de a lelke most is szabadon száll,

messze, távol, valahol.

 

 

Mici cica vágyakozó téli álma 2001-12-10

 

Úszik a napfény

a hideg, tiszta levegőben,

a jegesre mart, hófoltos,

decemberi időben.

 

Árválkodik a magányos gólyafészek,

a nagy madarak, már régen elrepültek,

a fák sivár ágaira,

kárörvendő varjak települtek.

 

Füli kutya behúzott farokkal,

fázósan didereg,

épp, mint a magányos veréb pár,

mely az eresz alatt remeg.

 

A tigrisképű Mici cica,

bezzeg az ablak túl feléről nézi őket,

egykedvűségével hirdetve,

ő egy cseppet sem bánja e nehéz időket.

 

Bár éjjelente vágyakozó álmai vannak,

ilyenkor napozó egércsordáról álmodik,

de most az unott karomélesítés közben,

testén csak egykedvű szándék munkálkodik.

 

De, ha majd jő a tavasz,

szándékai és vágyai is, egy csapásra megnőnek,

így lesz nyomban vége,

az egyhangúan ínséges téli időknek.

 

 

Kakas Marci és a baromfiudvar lakói 2002-04-12

 

Harsányan kukorékol a hajnal éber őre,

elnyújtott hangon zengi énekét nyitott csőre.

Nagyokat pislogva ébredezik a sok álmos tojó,

és hódít a reggel, mint egy megáradó folyó.

 

Kakas Marci már a dombtetőn jár,

onnan kiabál. Ébredjetek, mi lesz már!

Ellentmondást nem tűrő a hangja,

mintha a magaslattól megnőtt volna a rangja.

 

Sorakoznak is a tyúkok az udvarban,

hiszen már a gazda is mozgolódik a pitvarban.

Nemsokára megkapják az ízletes reggelit,

az aranysárga színű, zamatos tengerit.

 

Aztán majd lehet kapirgálni, homokban fürdeni,

tojást rakni, és földigilisztát gyűjteni.

Vagy csak úgy baromfimód kotkodálni,

netán az eperfa árnyékában, jóízűt szunyálni.

 

Kakas Marci minden reggel ébreszti őket,

öreg tyúkokat, kiscsibéket és a szép barátnőket.

Így él mind, ki a baromfiudvar szülötte,

Marcival az élen, tyúkokkal körülötte.

 

 

Valamikor réges régen, emlékezetmeghaladó idővel ezelőtt,

idegen földrészen és ismeretlen térben,

létezett egy állatországi sziget,

az Óperenciás tenger azurkék vizében.

Az üveghegy is éppen ezen a szigeten magasodott,

s déli árnyékában volt a kurta farkú malac birodalma,

ki maga nagy betűvető hírében állott,

és ez a ránk maradt történet is, az ő elbeszélő irodalma.    

 

Történet a kurta farkú malac tollából 2002.06.17.

 

Hiteles tudósítás az Animál Word- című újságból

 

Ez a hely, ahol élek, maga a földi paradicsom,

mindenféle fajtájú állattársaim számára,

mert itt mindenki számíthat,

kormányunk nagyvonalú támogatására.

 

Országunkban olyan magas az életszínvonal,

hogy azt csak repülőgépről lehet látni,

szegénységnek soha még hírét sem hallottuk,

mert államunk minden igényt ki tud szolgálni.

 

A sok állat persze marha jól él, különösen most,

hiszen ma van a szüreti mulatság,

éjszakába nyúló szórakozás ígérkezik,

erre készült már napok óta az egész ország.

 

Az előkészületekből alaposan kivették részüket a hangyák,

szorgalmasságukban minden követ megmozgattak,

színpadot állítottak, padokat rendezgettek,

kora hajnaltól egyre serényebben szorgoskodtak.

 

Az események fő szponzorai a fejős tehenek,

általuk ma bőven van mit a tejbe aprítani,

szinte hegyekben áll az étel és ital,

korlátlanul fogyaszthat, ki szükségletét akarja csillapítani.

  

Ezen a napon még a postagalambok sem dolgoznak,

csak föl-alá repkednek turbékolva,

ma nincs semmiféle levélkihordás,

mindenféle egyéb hivatali ügyek is elodázódnak.

 

A bölcsödében is csak néhány ma született bárány óbégatott,

a fizetett béranya felügyelete mellett,

s, hogy ők se maradjanak ki semmiből,

mindegyiknek egy saját házi mozi kellett.

 

Az ünnepélyes megnyitón, pingvin polgármester úr,

aki egyébként is hideg fogadtatáshoz szokott,

összehordott tücsköt-bogarat,

még azt is elmesélte, hogy tavaly egy hűtőházban lakott.

 

Mindezt azért akarta tenni,

hogy jó színben tüntesse fel magát a választópolgárok előtt,

a sokadalom igyekezett türelmesen hallgatni,

bár időnként elalélt a vontatott hangnemek között.

 

Csak nagyon lassan tudott beszélni,

hiszen szellemileg minden mondatnál visszamaradt,

de olyan, aki kifütyülte volna őt,

valami furcsa rokonszenv miatt, még sem akadt.

 

Beszéd után a teknősbéka elkezdte játszani a zenéket,

ezzel kezdetét is vette a mulatság,

a csörgőkígyók nyomban táncra perdültek,

és állatországban elszabadult a vidámság.

 

A vásárosok asztalánál portékáikat kínálgatták a piaci legyek,

volt ott minden, mi állatszemnek-szájnak kívánatos,

az eladók nagy svindlerek voltak,

mert még a silány áruról is elhitették, hogy az csodálatos.

 

 

 

 

A görények most is sok újdonságnak számító illattal rukkoltak elő,

valóságos légi orgiák úsztak általuk a levegőben,

s bizony nagy keletje volt a parfűmériáknak,

melyek fajtánként voltak kaphatóak, más-más színű üvegcsőben.

 

Az ékszerteknősök szokásosnak számító bizsuikat kínálgatták,

de ezekre most nem volt különösebb igény,

mert a hömpölyögve áradó nép figyelmét ügyesen elvonta,

a sok bódító illatot árusító görény.

 

A hollók házi porcelánokat árultak,

apró csészéktől elkezdve a termetes méretű szobrokig

és akik ilyet akartak vásárolni,

azok csak nagy üggyel-bajjal juthattak el az eladókig.

 

Egészen a feneketlen tóig,

betöltötte az országgyűlési nagyrétet a mulatozó állattömeg,

itt volt szinte az ország valamennyi lakója,

függetlenül attól, hogy fiatal volt e még, vagy már öreg.

 

A honvédségi kárókatonák légi parádét tartottak,

sebes iramban szelve a levegőt,

különböző alakzatokat vettek fel, vagy éppen alázuhantak,

így elkápráztatva a sok ámulatba ejtett nézőt.

 

Néhány hegyi kecske falmászó bemutatóval szórakoztatta a nagyérdeműt,

meredekebbnél-meredekebbre ágaskodva,

a nézők közül ki elég bátorságot érzett magában,

megpróbálkozhatott a falmászással, hevederekkel kapaszkodva.

 

A tengerimalacok rögtönzött hátúszó tanfolyamot szerveztek,

melyen bárki ingyen részt vehetett,

sok állat egyből bele is vetette magát a vízbe,

így a medencében hamarosan lépni is alig lehetett.

 

A mosómedvék higiéniás ötletbörzét tartottak,

a nagy számban egybegyűlt háziasszonyok számára,

és, mint hamarosan kiderült,

sokan rátaláltak a takarítási problémák megoldására.

 

A csikóhalak vízisízni vitték a bátor vállalkozókat,

de aki akarta, akár a vízi lovagolást is kipróbálhatta,

csak az elefánttal járt pórul szegény víziló,

mert az úgy nyomta a hátát, hogy fájdalmasan nyöszörgött alatta.

 

A szúnyogok önkéntes véradókat toboroztak a népesség köréből,

a központi nagykórház számára,

mert mostanában nagyon megcsappantak a készletek,

amióta rászoktak az állatvér exportállására.

 

A templom egerei adományokat gyűjtöttek,

hogy karácsonyra új szentélyt emelhessenek,

mert a hívek száma egyfolytában növekedett,

és sokszor okozott gondot, hogy kényelmesen elférhessenek.

 

Délelőtt tíz órakor begördült a külföldieket szállító autóbusz,

megérkeztek Oroszországból az oroszlánok,

az állatok nagy csodálattal fogadták őket,

s egymást érték a végeláthatatlan jókívánságok.

 

A rendezvényszervezők igyekeztek a helyszíntől távol tartani

a mindenre kapható örömlányokat,

de időnként még így is fel lehetett fedezni a forgatagban,

bájaikat kínálgató sarki rókákat.

 

A fülesbagoly őrségnek nem sok dolga akadt,

bár időnként sikerült egy-egy szarkát kiválasztaniuk a tömegből,

komolyabb feladatuk csak akkor akadt,

amikor kiderült, hogy antilop a dagadó zsebekből.

  

Szegény púpos tevéken jól mulattak a kacagó gerlék,

nekik valóságos vicc volt e testi fogyatékosság,

a gyerekeket hintalovak szórakoztatták,

hogy még nagyobb örömben részesülhessen az apró lakosság.

 

A zebrák nagyon élvezték, hogy ma olyan sokan átmennek rajtuk,

főleg akik a legforgalmasabb helyeken voltak,

ha tehették még csábítgatták is a járókelőket,

s, ha mozogtak rajtuk, boldogságukban a mennyekbe hatoltak.

 

A buta libák így társalogtak egymással:

mennyi jó ürge van ma itt,

de az ürgék között alig akadt ki rájuk hederített volna,

hiszen mind ismerték a libák butaságait.

 

A néphagyományként számon tartott ki mit tud - on,

a négytagú zsűri a hat ökör volt,

így aztán időnkén az is előfordult,

hogy még azt sem tudták, a kérdés miről szólt.

 

A denevérek peckesen sétálgattak új bőrszerkóikban,

bizony igaz, még a kígyók is irigykedve nézték őket,

a gazdag aranyhal fiúkra csak úgy tapadtak a pióca nők,

s ők alig tudták lerázni a hozományvadász nőket.

 

Délben az előkelő körök tagjainak díszebédet szervíroztak,

a közeli két tannyelvű iskolában,

ez az iskola az ország büszkesége,

párjára sehol sem akadni a nagyvilágban.

 

Itt tanulnak a lovak röfögni,

a kutyák hápogni, a tehenek meg huhogni,

és ami most még unikumnak számít,

végre a macskák is elkezdtek tanulni brummogni.

  

Ünnepélyes köszöntőt mondott, Kacsa Kázmér miniszterelnök úr,

aki nagyon elegánsan festett új sportzakójában,

melynek nagy nehézatléta vállai voltak,

és igazi teniszkönyöke a kéz hajlatában.

 

Szavaiból érződött, hogy ő egy meglepetésszerű illuzionista,

azaz egy mesterien vérbeli politikus,

ki úgy tudott bánni a hallgatósággal,

hogy egyik ámulatból a másikba esett a sok laikus.

 

Olykor olyan lassú kimértséggel beszélt,

hogy még a csigák is követni tudták mondandója szerkezetét,

sőt a köztársasági elnök szopós malaca szájában,

még a tej is megpimpósodott mire befejezte gondolatmenetét.

 

Evés közben az országgyűlési pókok,

új terveket szőttek a sok barom megadóztatásához,

hiszen a költségvetésnek rengeteg pénzre lesz szüksége,

a megszavazott világkiállítás lebonyolításához.

 

Délután két órakor kakaskukorékolás jelezte,

most következik a nagy érdeklődéssel várt kötélhúzó verseny,

már el is helyezték a megfelelő jelzéseket,

és minden érdeklődőt várt a küzdőtérré alakított pázsitföveny.

 

Jó néhány erős állat benevezett,

szokásuktól eltérően még az öszvérek is kötélnek álltak,

a versenyláz pillanatok alatt tetőfokára hágott,

s a drukkerek egymást túlharsogva kiabáltak.

 

A verseny nagyon izgalmasnak bizonyult, de mint minden évben,

idén is a szomszéd falu bikái győztek,

hatalmas serleget vihettek haza jutalmul,

ráadásul felrázott pezsgőkkel fürdőztek.

 

A délutáni futballmeccs a szervezés csúcsának ékes bizonyítéka,

külön lelátón foglalhatott helyet az etnikai kisebbség,

itt szurkoltak a barnamedvék és a sárgacsikók,

valamint még a külországból érkezett vendégség.

 

Meccs után tovább folytatódott a vigalom,

mely egyre inkább kaotikus küllemet öltött,

a lakosság állatira jól érezte magát,

és közben a nagy többség rengeteg pénzt költött.

 

Néhány részeg disznó odáig fajult,

hogy elkezdte a rút békákat csókolgatni,

hátha azok királykisasszonnyá változnak,

de a változások jelei sehogyan sem akartak mutatkozni.

 

Alkonyatkor minden türelmi zónát figyelmen kívül hagyva,

megjelentek az éjszakai pillangók,

bár a hatóságok azonnal lecsaptak rájuk,

néhány állatnak mégis örömet tudtak szerezni az önkéntes bájosztogatók.

 

Sok helyütt csaptak magasba tábortüzek lángjai,

amin nincs is semmi csodálkozni való,

hiszen még a kan kutyák is tüzeltek,

hogy tábortűznél sülhessen a vacsoránakvaló,

 

Este kilenckor hatalmas sátorban vallási előadást tartottak,

a két prédikátor díszvendég a dalai láma és a ken - guru,

mindketten nagy titoktartás közepedte érkeztek,

még ők sem tudták, hogy jönnek és ez meglehetősen szomorú.

 

A kigyúrt gorillák egy pillanatra sem vették le róluk a szemüket,

úgy vigyáztak rájuk, mintha még nem is klónozták volna őket,

pedig már van vagy tíz éve is annak,

hogy először másolták e neves vallási vezetőket.

  

Az óriás sátrat zsúfolásig ellepték az imádkozó sáskák,

hiszen ez egy kivételes vallási alkalom,

ilyen nagy eseményben még sohasem volt részük,

amióta létezik ez a bámulatos állatbirodalom.

 

Amikor második szent János bogár a szószékre lépett,

a túlbuzgó sáskák örömükben kitértek a hitükből,

annyira nagy átéléssel imádkoztak,

hogy egy életre elegük lett a vallásos életből.

 

Az egyházi ceremónia után rázendített a száztagú cigányhal zenekar,

de a gyáva nyulak még a buta libákat is alig merték felkérni,

pedig a libáknál biztosra vehető volt a siker,

hiszen azok nagyon szerettek volna testi örömök elé nézni.

 

A késő éjszakai sztriptíz bemutatón,

hatalmas sikert arattak a meztelen csigák,

olyan fergetegesen sikerült a fellépésük,

hogy produkciójukat még a csúszó-mászók is felállva tapsolták.

 

A távolból néha rendőrségi hiénák hangjai hallatszottak,

mert időnként egy-egy részeg marha betévedt a tilosba,

de a rend éber őrei azon nyomban ott termettek,

hogy visszatereljék őket a szabályosba.

 

Hajnalban még mindig sokan várták a gólyákat,

de azok szokásuk szerint csak kilenc hónap múlva érkeztek meg,

így előbb-utóbb mindenki hazafelé vette az irányt,

reggelre teljesen feloszlott a mulatozó állatsereg.

 

Nekem sem akadt több mondanivalóm,

mit e szüreti mulatság elbeszéléseként leírhatnék.

így hát azzal búcsúzom kedves olvasóim,

szeretném, ha jövőre is én tudósíthatnék.

 

 

 

Vadkacsa a költő 2002.11.07

 

A fodrozódó mély vízből,

vadkacsa teste bukik elő,

ki nagy tollas költő,

hápogva rímelő.

 

Reggeli szonettet zeng,

túlharsogva a fülemülét,

lármázó lélekkel hirdeti,

páratlan művészetét.

 

 

 

Rémület az erdőben 2002.11.07

 

Szellemzenével mulatnak a zajok,

az erdőben kísértetek születnek,

tótágast áll a huhogás az éjlakó bagoly fészkében,

így adva nyomatékát a rémületnek.

 

Elborzadva röfög a vadképű disznó,

távolabb egy gyáva szarvas bőg,

inába száll a bátorság még a medvének is,

arcáról tovatűnik a gőg.

 

 

 

Magányos hazatérés 2002.12.10

 

Hideg ezüstfénnyel ragyog a hold

az álmatlan éjszakában,

kiáltozó vadlúd száll a közönyös levelek felett,

a régi otthont keresve a mély homályban.

 

Édes harmatcseppek csillognak tollain,

mintha jégmadár lenne,

lágy illatot röpít a szél,

s ő szinte elveszik benne.

 

Élő lehelete sóhajtva száll a tó tükrére,

mert élete, mint kóró a szélben,

hiszen mióta párját veszítette,

azóta csak elmúlt gyönyört talál hazatérésében.

 

 

 

A méhek jövője 2002.12.15

 

Büszke terebéllyel áll a vén diófa,

vérrózsák nyílnak árnyékában,

fölszaggatott szirmaikon méhek tivornyáznak,

szétcsókolt értelemmel tiporva a friss nektárban.

 

Öblös mellkassal vígan vasárnapoznak,

bőszen kapaszkodva a reménytelenbe,

holnapjukra egy sem tekint,

hiszen majd úgy is belevesznek a végtelenbe.

 

 

 

Éjbogarak a lámpafénynél 2002.12.16

 

Éjbogarak motoznak a lámpafényben,

halkan neszezve a megsárgult sugarakkal,

tüzes csókká válik érintésük,

ahogyan egyesülnek a pirospozsgás lángokkal.

 

Mindent megadó pillanatok ezek,

az éjbogarak őrült éji arénájában,

szétosont lélekkel elporladva,

a lámpafény szerelmes mámorában.

 

Elhalt vágyak bogártetemei hevernek a porban,

múltakat ölelő ízeltlábakkal,

már egybeforrt életük mustja,

a petróleumszagú fényes sugarakkal.

 

 

 

A kiokosodott marha 2003.01.01

 

Felszarvazva áll a marha,

visszakérőzve a szétrágott illúziók keserűségét,

drágakő pillantású tehenek legelésznek körülötte,

mosolyba takart ábrázattal nevetve együgyűségét.

 

Dübörög a föld a patái alatt,

amint szégyenében nekirohan a duzzadt rónaságnak,

és a balga cselekedetek bölcsességében,

új értelmét leli a valóságnak.

 

 

 

Elfelejtett birkák 2003.02.19

 

Sikoltozva menekülnek a napsugarak,

ahogyan a viharfelhők nyomukba erednek,

éles hangjuk összekarcolja az eget,

és a tető védelme alá igyekezvén birkák tülekednek.

 

Csaknem egyszerre bégetnek a rémült jószágok,

látván a fürtökben lógó esőcseppeket,

bundás kutya harsányan utasítgatja őket,

bőszen szidalmazva a birkanépeket.

 

Szürkeségbe fordul a délután,

puha álmosságot borítva az akolra,

a juhász is megbékélt már az idővel,

csak a kutya kívánja az esőt a pokolra.

 

A homályban leánykéz motoz,

lassan lehámozva a juhászbojtár ruháit,

bent a kalyiba tüze mellett nevetés csendül,

és a fiú mára elfeledi birkáit.

 

 

 

Növényvédelem 2003.02.20

 

Ízelt lábak rogynak le a porba,

belekóstolván az elmúlásba,

miközben a permetgőz tovaszáll,

felborul a világ rendje,

melyben elpusztulnak a bogárkasztok,

és a mérgező vegyszer életeket kaszál.

 

Legyengült túlélők araszolnak a porban,

kik nem mások csupán,

mint hírmondóul maradói a bogaraknak,

láthatóvá válik a növényvédelem,

de én nem kérem a termést,

melyet ilyen áron elém raknak.

 

 

 

A nyulak gyávaságának eredete 2003.02.20

 

Ott alszik a bolyhos farkú nyúl a bokorban,

ütemesen mozog bundás hasa a nagy szuszogásban,

nyugodt álma elnyújtózva hever.

Nem mozdul még egy fűszál sem,

és még a róka is nesztelenül jár,

mint egy álomvigyázó figyelmes haver.

 

Csak a mókus ugrik fel rémülten a fára,

balsejtelmű szag borzolja érzékeit,

ahogyan pisze orrával veszélyt szimatol,

aztán észre is veszi a rozsdásképűt,

ki meg-megállva és nagyokat vigyázva,

a lombok alatt, a nyúlhoz egyre közelebb hatol.

 

Ébredj már te répaimádó,

lármázik a mókus diókat dobálva,

vagy ma tényleg róka ebéd lesz belőled.

Szép kis barát vagy te mondhatom,

zsörtölődik tapsifüles lustán nyújtózkodva,

hiszen még nyugodtan pihenni sem tudok tőled.

 

Alaposan össze is szidná a mókust,

ha hírtelen nem zörrenne mögötte az avar,

és a róka nem szökkenne feléje fogcsikorgatva.

Szinte teljesen elkésik a megiramodó mozdulattal,

éles körmű lábak tépnek a húsába,

ahogyan irháját menti vérét csorgatva.

 

Attól a perctől kezdve,

soha többé nem tudott nyugodtan aludni,

csak, ha mókus barátja is ott volt körülötte.

Azóta ez a nyúl már régen csak emlék,

de rossz élményű félelmeiből eredő gyávaságát,

minden utána következő nemzedéke megörökölte.

 

 

 

Agyonütötték a kakast 2003.02.21

 

Hajnal nyílt a dombok felett,

a kakas örömittas ébresztőt lármázott,

elrabolta az alvók álmát,

és az emberhang bosszúért kiáltott.

 

Elvonultak a halvány csillagok,

az égre fénylepel terült,

kegyelemért könyörgött a kakas,

de lármázása az életébe került.

 

 

 

Dombóvári Stella 2003.02.26

 

Nagyot nyújtózott a szomszéd macskája,

kitaszítva testéből az álmosságot,

szűztiszta hóként ragyogott a szőre,

higiéniásan dicsérve a tisztaságot.

 

Bundaerdőben szántott a nyelve,

ápolva a makulátlan küllemet,

szívében nagyokat dobbanva,

hirdette a macska jellemet.

 

Belenyávogott a csendbe igényességével,

ahogyan Whiskast követelt, 

élelemvizsgáló harapásokkal falatozott,

fennköltséggel fogyasztva a macskaételt.

 

Megbékélten terült el a kövezeten,

evett, ivott, tisztálkodott,

mára nem akadt több dolga,

egyszerűen csak lustálkodott.

 

 

 

Hűséges kóborló 2003.02.27

 

Bekormozódott színfoltjaival közelített az este,

a csatos kóbor eb magányosan bandukolt,

szégyenkezve szürkére piszkolódott bundájával.

Éhségmart alázattal járta a falut,

üres gyomra összepréselte a beleit,

és még a gyerekek sem barátkoztak a fajtájával.

 

Lassan teljesen elkoptatták a viszontagságos évek,

nyomorúságosan kínlódott a világban,

s keserű valóságérzetében még a szíve is vérzett.

De űzött vágyódásai nem hagyták nyugodni,

és soha sem tudta feledni a szeretetet,

amit az emberek iránt érzett.

 

 

 

Tanúságos állatmese 2003.03.13

 

Véres cafatokká tépték az ordasok a bárányt,

ki együgyűségében a farkasokkal barátkozott,

gyümölcsöző túlélést remélve kötött szövetséget,

de az alku végül megmutatta, hogy hiába próbálkozott.

 

Hajladozó alázattal élt közöttük,

állandóan a kapcsolattartás előnyeit latolgatva,

sőt egy idő után még vezérüknek is tekintette magát,

az uralkodói babérok hajtásait kóstolgatva.

 

Aztán az évek múlása kizsigerelte a falka hasznát,

a bárány személye kolonccá változott,

a birkatürelem is követelni kezdte barátsága jussát,

és ezzel csillagzata végleg leáldozott.

 

 

 

Tönkretett otthon 2003.03.14

 

Bánatos madárka szállott a zöldellőn lecsüngő ágra,

az ifjú fűzfa öröklött szomorúságával egyesülve,

fejfájást hordozó testtartással kémlelte a vidéket,

nekikeseredő szíve sötét bánatába merülve.

 

Az afrikai földrész messzeségéből érkezett,

meleg szövésű vágyainak színes tollazatát viselve,

csak a régi fészket nem látta sehol a lomblevelek özönében,

ezért sírt oly panaszos hangon csiripelve.

 

Kivágták télen a fát, ami eddig az otthona volt,

lakályos fészkével együtt tüzelő lett belőle,

s hol fog majd élni, és egyáltalán adja e,

azután senki sem érdeklődött felőle.

 

 

 

A disznók vacsorája 2003.03.15

 

Moslékkövetelőn visítanak a fiúdisznók az ólban,

hivatásszerűen szidalmazva a gazda lustaságát,

panaszos hangjuk messzire hallik a faluban,

nyújtózatott szopránokkal sajnáltatva fajtájuk állatságát.

 

Lassan a világra tekintő este borult rájuk,

és nekik még mindig hiába jár a szájuk,

de nagy sokára megcsörren a mennyországot hirdető vödör,

végre hazaért a kocsmából gazdájuk.

 

Bűvös elragadtatással esnek neki a vályú tartalmának,

boldogító csámcsogással habzsolva a falatot,

és az ól homályában játszadozó alkonypír,

a megvetett szalmára csalja a sok szuszogó állatot.

 

 

 

Afrikai orvvadászok 2003.03.18

 

Nagy ricsaj söpör végig a fákon,

az indákon lógó majomkatonák állatseregében,

orvvadász hadtestek járják az erdőt,

pusztító golyókat szórva, tiltott zsákmányuk reményében.

 

Meghátrálni kénytelenek a majomcsapatok,

s némelyek porba hullnak üvöltő rémülettel,

fölfelé mászó magaslataik elenyésznek a térben,

egyesülve a halálos ítélettel.

 

Törvényt ül a majmok felett az erkölcstelen pénzsóvárgás,

melyben a lélektelen orvvadászok mindenre kaphatók,

itt most ártatlan életeket vesznek el,

mert egy más világban, e testek drágán eladhatók.

 

 

 

A kiscsibe 2003.03.27

 

Kibújt a kiscsibe a tojásból,

beöltözve a sárgapihéjű divatszínekbe,

sipákoló hangja messzire csippantgatott,

belekapaszkodva a fellegekbe.

 

Elcsodálkozó tekintettel ismert rá anyjára,

ki oly nagy volt és ruházata sem hasonlított,

mégis meglelte benne a bizonyítható rokonságot,

hiszen az ő baromfisága is háziasított.

 

Hamar kísértésbe ejtette az udvar,

így hát szívből vágyta a világlátottságot,

a trágyadomb is száz csodát ígért,

és ő faképnél hagyta a tyúkeszű társaságot.

 

Ment amerre a lába vitte,

sűrűn átélve a felfedezők örömét,

pedig nem fedezte fel Amerikát,

sem a sarkkörök természetét.

 

Egyszerűen csak az udvarban járt,

ahová háziszárnyasként született,

ez az ő meghódítatlan világa,

itt éli majd le a baromfiéletet.

 

 

 

Könyörtelen vacsora 2003.04.02

 

Őrjáratot tartottak a gólyák a tónál,

kiemésztve a nádasokból az óvatlan békákat,

megéhesedett csőrük pirosa gyakran lecsapott,

munkába állítva a madártani bélflórákat.

 

Hosszú lábuk beletúrt időnként az iszapba,

hogy kiugrassák az álcából a rejtőzködőket,

az alkony lángjai visszalobogtak a víztükörről,

és ők mohón falták a meneküléssel küszködőket.

 

Olyanok voltak, mint egy rendőri ezred,

kik éppen egy bűnszövetkezet tagjaira vadásznak,

szörnyű pillanatokat hozott a rögtön ítélő szék,

hiszen teret sem adtak az amnesztiának.

 

Utolérték a végzetes percek a békanépet,

hogy a pokolban sem lehetett volna különb büntetésük,

csak mire az est fellege leszállt,

addigra ért véget véres űzetésük.

 

Jóllakottan vonultak el a tollászkodó hóhérok,

sötét gyászba borult a néma víztükör,

csak a szétmarcangolt testek lidércei kísértettek,

és a sirató kórusban végleg megszakadt a családi kör.

 

 

 

A kis gyík 2003.04.15

 

A kövek alá rohant a gyík,

megriadva alakom árnyékától,

puha, meleg fészek rejtette a testét,

óvakodván a ragadozók karmától.

 

Zöld selyemmohától csillogtak a kövek,

ahogyan a felhevült napsugarak rájuk vetődtek,

és a kis hüllő újra előmerészkedett,

amint kíváncsiságfoszlányai bátorsággá érlelődtek.

 

Régi bőrét éppen levedleni készült,

új álcaruhát magára öltve,

a kiszáradt talajon hagyta kopott gúnyáját,

idejét állati szépítkezéssel töltve.

 

A nap forrósága egyre nagyobb mértéket öltött,

izzó hevületté szítva az égi tárlatot,

és a déli harangszó nekem adta ezt az apró csodát,

melyet szemem akkor láthatott.

 

 

 

Az igáslovak 2003.04.16

 

Szinte elrepültek a lovak az ostorcsapásoktól,

melyekkel a fuvaros munkára fogta őket,      

testüket izzadtság tajtékja borította,

és a sebességvágy kizsigerelte a vontatmányt cipelőket.

 

Elterülő fáradtság lett úrrá rajtuk,

szánalmasan nyomorúságossá téve megjelenésüket,

és mire a nap sugarai viseletes fényekké koptak,

addigra a rakományok mind a rendeltetési helyeikre kerültek.

 

 

 

Cserébe 2003.05.07

 

Aranymálinkó dalol a zöldellő lombkoronában,

hangeffektusainak seregszemléjét felsorakoztatva,

és én megosztozom a tájékkal a hallójárati élvezeteken,

magamat az énekimpulzusok taralmával gazdagíttatva.

 

Oly küllemhiba nélkül csendülnek a cifra szólamok,

hogy elmémben még a továbbhaladás cselekedete is visszahőköl,

s nagy sokára indulok csak utamra, hálatelt szívvel,

tudván, hogy ma e kismadár, minden jókívánságomat megörököl.

 

 

 

Barátság és hűség 2003.05.13

 

Rexi magabiztos léptekkel haladt a járdán,

világtalan gazdája lépteit felügyelve,

teljes tudatában volt felelősségének,

a kereszteződésekben különös gondossággal figyelve.

 

Látott és döntött helyette,

zöld jelzést megvárva, akadályokat kikerülve,

kutyamódra bizonyította az értelmet,

elbűvölő állatiassággal, dolgába merülve.

 

Elméjében összeköltözött hivatásával,

érdeklődését feladata végrehajtásának szentelve,

így járták naponta a város forgatagát,

ember és állat, barátság és hűség kötelékében menetelve.

 

 

 

Sirályok 2003.05.29

 

A légitámadás bonyolult alakzatában szállva szelték a sirályok a levegőt,

s néha zuhanórepülésbe váltottak, amikor prédáikra lecsaptak,

mesterien szerezték be mindennapi táplálékukat,

a védtelen apróhal rajoknak, még esélyt sem adtak.

 

Lenyűgöző természetességgel űzték halászó mesterségüket,

mely számukra a megélhetés intézményét biztosította,

jeleneteikbe minden horgász tekintete belekalandozott,

ahogyan a sok pecás, a parton ücsörögve, a kapást áhította.

 

A reggel fiatal napkorongja is kíváncsian ragyogott ifjú sugaraival,

figyelmét a tömegpusztító madárseregnek szentelve,

és az elkövetett menekülések hibái lecsúsztak a mohó torkokon,

a fények friss ízeivel a haláltusába menetelve.

 

 

 

Városi patkányok 2003-06-02

 

Szürke ruhájú patkányok araszolnak a csatornákban,

állati örömérzettel olvadva a város szennyébe,

összecsoportosított figyelemmel keresik a szemétlerakókat,

belecsábítódva a hulladékhegyek élvezetébe.

 

Az ő orcájukat nem pirosítózza a szégyen függönye,

pedig csak kártékony rágcsálóknak tekintik őket,

már rég kibékültek megvetett sorsukkal,

a közöny tömlöcébe temetve a szemérmes időket.

 

Jó hírükkel semmit sem törődnek,

csak élnek állatiasságuknak leginkább megfelelően,

persze, ha ők is dúskálhatnának a luxusban,

létezhetnének az emberi elismerésekhez is illően.

 

De így csak maguk között lehetnek elismertek,

bűztől illatozó élelmiszeradagokban mérve a patkányságot,

átlagos külsejű szürkeségükben viselve,

a kártékony rágcsálóknak titulált városiasságot.

 

 

 

A sólyom madár pillanatképe a mezőről 2003.06.03

 

Sólyom madár libegett a fehéren áttetsző felhőágyon,

szemeiben a túlélést biztosító zsákmányszerzés kódolt üzenetével,

felette könnyű tűzzel lobogott a nyáriasított napkorong,

összeismerkedve az égi vadász génjeibe örökített igyekezetével.

 

Egyenes szálú sugarai megtörtek a szép rajzolatú toll vértezeten,

midőn a nagy madár acélos testének csapódtak,

és a rejtőzködők elsírták magukat a meglapuló tájon,

ahogyan tekintetükkel a ragadozó rémületes látásába borzolódtak.

 

Termetük legjavát magabiztos igyekezettel rejtette az álca,

ahonnan türelmetlen félelmeik kíváncsiságában ki-ki kandikáltak,

belső ínséggel vágyakoztak a mozgásszabadság kitörésére,

de rémületükben csak félénk hanglejtéseiken sírdogáltak.

 

Aztán egy tapasztalatlan, gyáva kis nyúl,

tudatlansága vakmerőségében, fene nagy bátorságra kapott,

sebesen nekilódult a teltséget ígérő káposztaföld irányába,

és a keringve őrjáratozó sólyom madár, azon nyomban lecsapott.

 

Csatasorba állított indulataival vágta karmait a húsába,

a kisnyúl szívszaggató hanghordozással ordított,

végül csak lógott alá élettelenül, ahogyan a magasba emelték,

és a növekvő távolságokba minden gyorsan beleoldódott.

 

 

 

A mézimádók új reményei 2003.06.18

 

Látványosan rajzottak a méhek,

szerelmesen körülzsongva a kerti virágokat,

mámoros pillantásokkal születtek a megtermékenyülések,

ragyogó napsugarakkal társítva a boldogságot.

 

Zümmögésükből kicsordult az örömérzet,

ahogyan begyűjtötték a friss nektárokat,

és a libegő szél bújócskázva járta át,

az orgiával töltekező kaptárokat.

 

Világi jogcímet szerzett magának a méhkirálynő,

széles látókörű tapasztalatokkal foglalkoztatva a dolgozókat,

és jövőbelátó elképzeléseinek tükrében,

új reményekkel ajándékozta meg a mézimádókat.

 

 

 

A megkötött kutya szabadulása 2003.07.24

 

Beleüvöltött a megkötött kutya az éjbe,

sokasodó fájdalmát a csendességeknek eresztve,

szabadságvágy gerjedelme hozta lázba,

de a lánc fogsága által, rabságba lett rekesztve.

 

Szívdobbanásaiba belemartak a korlátoltságok,

miként elhantolt őseinek emlékeit visszaálmodta,

növekvő hangja erejével is a béklyóknak feszült,

ahogyan förtelmes élete rémségeit megundorodta.

 

Szelídítettségét a lázadás malmára hajtva,

idegeit felőrölte a lánc csörgése,

aztán a kényszerkötelék engedett az üvöltő erőnek,

s végleg elszakadt emberbaráti hűsége.