Nyitány

Szerző: Miklósi Sándor
Nívódíjas költő

A víz világnapjára és tiszteletére 2000-05-04

 

Egy pohár víz, mennyit ér neked?

Adnád- e érte, társadalmi rangod, neved?

Gondolkozz el ezen, mielőtt válaszolnál,

mielőtt még lekicsinylőn mosolyognál!

 

Remélhetőleg soha nem fogod megtudni,

mi mindent lennél képes érte megadni.

Azt azonban soha ne feledd,

hogy a víznek köszönheted életed.

 

Bánj vele hát rangjának megfelelőn,

valódi kincshez illőn!

Ne pazarold és szennyezd,

csak bölcsként óvd és élvezd!

 

 

A nyugdíjasok gyógyszerei 2000-05-06

 

Ott maradnak a patikában

a kevéske nyugdíj drága forintjai.

Nagy kincs az egészség,

de a gyógyszer sem olcsó mostanában.

Kispénzű öregek megfáradt életének bajai,

az üresedő pénztárcáknak nehéz sóhajai.

Ki kell adni a pénzt, hiába, muszáj,

ha sajog a reuma, ha a szív fáj.

 

 

A tudásról 2000-05-08

 

Keresem a választ,

a fel nem tett kérdésekre.

Keresem a megoldást

a rejtélyekre.

Szeretnék mindent tudni,

amit csak ember tudhat.

Szeretném az útjelzőt megtalálni,

mely minden tudáshoz utat mutathat.

Bölcsességre vágyom,

hogy okulhassak és taníthassak,

hogy helyes irányba,

én is utat mutathassak.

 

 

Tudnod kell 2000-05-09

 

Ha nem vágysz tudni,

akkor csak olyan dolgok után áhítozol, ami értéktelen,

és a tudás értéke nélkül, életed sem lesz egyéb, mint értéktelen.

 

Nézd a gyöngyhalászt,

kinek tüdejét légszomj marja,

míg ő a tengerfenéken, a kagyló rejtekét kutatja.

 

Látod a tudás megszerzése,

épp ily fáradtságos munka,

hosszú évek szorgalmának megérdemelt jutaléka.

 

 

A harc 2000-05-13

 

Dzsungelháború az egész világ,

minden falu, minden város.

Minden ember harcol benne,

akár takarító, akár hajógyáros.

Csata-csata után a megélhetésért

és a boldogulásért,

az életből merített célokért,

a szeretett családért.

 

Jó fegyvere csak annak van,

ki ismerője a tudásnak,

mert ő szabadon választhat

fegyvernemet magának.

Hadnagy ő a harcban,

valóságos admirális,

akaratának behódol minden,

még a nagyvilág is.

 

 

A könyvek 2000-11-26

 

Oly sok szép mű, nagy élmények,

betűtenger-országból való kalandképek.

A világ mindenféle dolga papírra vetve,

emberségünk egésze betűkkel üzenve.

Az, aki a könyveket nem szereti,

magát szinte élve eltemeti.

Föld alá rejti elméje gyarapodását,

lelki szegénységben járva végig életútját.

Szabad választással döntheted el,

hogy mi az, ami érdekel.

De, ha a könyvet megtagadod,

azzal a saját értelmedet lopod.

Mert a könyv, sokkal több az írott szónál,

sokkal több a mérhető tudásnál.

 

 

Drága Hazám 2000-11-27

 

Drága kincsem, Magyarország,

te vagy nékem a mennyország.

Öled ringatott, ápolt és nevelt,

minden talányomra tudásod felelt.

 

Könnyeimet szárította gyönyörűséged,

féltve oltalmazó szülői hűséged.

Büszke vagyok minden növényed zöldjére,

büszke a kis fűszálra, a nagy jegenyére.

 

Csodálom a hegyeidet, valamennyi dombodat,

oly kecses vagy, akár a szerelmes gondolat.

A szépség habjai, folyóid és tavaid,

bódítón illatozó csodás virágaid.

 

És az a hatalmas alföldi táj!

Rajta marhacsorda és birkanyáj.

Erdei vadak, mezei szépségek,

állatbőrbe bújtatott gyönyörűségek.

 

Városaink élén a pompázó Budapest,

s én egyre csak csodálom e nagy nemest.

Ó, és azok az apró falvak, települések,

ember alkotta kétkezi büszkeségek!

 

Mindez egyben az én tanyám,

hőn imádott, drága magyar Hazám!

 

 

A versekért 2000-11-29

 

Szeresd a verset barátom, nagyon szeresd,

ha igazán kapni akarsz, az irodalmat keresd.

Segíts, hogy szárba szökhessen hanyatló kultúránk,

hisz oly büszkék lehetünk rá, mit őseink hagytak ránk.

 

Én kiállok a versekért, ha kell, fel a dobogóra,

vágyj velem arra a sok szép szóra.

Az irodalom oly értékes, mint méheknek a méz,

mint síró csöppnyi gyermeknek, szerető anyai kéz.

 

És mond, te magadat megfosztanád ettől,

a mindennapi piros betűs ünneptől?

Hiszen minden napod ünnep lesz, minden egyes nap,

mert ki gyönyörre vágyik, az gyönyört kap.

 

Olyan gyönyört, mely csak a versben létezik,

és kik azzal élnek, lelküket szépséggel vértezik.

Költőink nagysága előtt leborulva, te magad is nagy leszel,

mert lelked gazdagságához, az ő szépségükből teszel.

 

 

Epilógus 2001-01-21

 

Nem lehetetlen szép verset írni,

ha az ember szívből tud,

szívhez szólni.

Semmi sem lehetetlen,

ha a tehetség szorgalommal találkozik,

ha a költő fellegekkel társalkodik.

Ha kicsit bolond

és mer szárnyak nélkül repülni,

ha nem szégyell,

sárban fetrengve alámerülni.

Ha legjobb tudását adva,

folyton túltesz önmagán,

akkor a világ, nem ellene lesz,

hanem az oldalán.

 

 

Eszménykép 2001-01-19

 

Ha férfi vagy, hát légy férfi,

senki útjából ne térj ki.

Harcolj, mint gladiátor a viadalban,

állj ellent, ahogyan a kőszikla teszi,

tomboló viharban.

Légy telve szeretettel és szabadsággal,

ne foglalkozz a képmutató

hazug világgal.

Tiszta vizű forrás légy,

ne szennyes lefolyócső.

Add oda mindened, ha kéri az idő.

Úgy szeress, hogy szinte fájjon,

növeszd naggyá álmaid,

tisztességes csatákon.

Légy minek lenned kell,

de ember maradj mindhalálig.

Eszméid éltessenek, végső órádig.

 

 

Magyar nyelv 2001-01-21

 

Magyarnak születtem, magyar az anyanyelvem.

Magyar a beszédem, magyar a szerelmem.

Dicső nyelv ez, ősi fogantatással,

mérhetetlen terjedelmű választékossággal.

Nincs a föld kerekén hozzá fogható,

oly édes általa minden szó.

Köszönöm, hogy magyar vagyok,

köszönöm, hogy magyarul szólhatok.

Világ e nyelv, a magyarok világa,

népem legnagyobb kincse, legszebb boldogsága.

Használata által oly csodás minden szó.

Ó te felfuvalkodott nagyvilág, ha tudnád,

hogy magyarnak lenni mennyire jó.

 

 

Őseim után 2001-03-10

 

Magyar vagyok, a név kötelez,

életfám dicső elődeim

magasztos földjében gyökerez.

Őseim Árpád véréből valók,

kik vitéz kardforgatóként lettek Kárpátok lakók.

Álmodtak egykor egy szépséges hazáról,

Ázsiától távol, büszke magyarságról.

Kárpátoknak medencéjében, új otthonra leltek,

csodaszarvast űzve, honfoglalók lettek.

Mióta magyar a magyar,

büszke a hazára, büszke a magyarságra,

Finn-ugor testvérei által, méltó a világrokonságra.

És én sem akarok többet,

mint testvérként szeretni a világot,

így dicsőítve tovább, e büszke magyarságot.

 

 

Tanítani 2001-03-14

 

Be kell világítani a sötét időket,

tanítani kell megtanítani a szülőket.

Tanítani szeretettel és példamutatással,

tiszta lélekből eredő, fényes ragyogással.

Erkölcsi értékeket, eszméket továbbadni,

fogékony gyermeknek utat mutatni.

Csak így van jövője e földnek,

hisz ettől nevezhető valaki szülőnek.

És szülők nélkül, mivé lenne életünk?

Szinte még el sem indulnánk,

már is rá kéne jönnünk, eltévedtünk.

Aki pedig tévedésben él,

tévesen szemléli az egész világot,

értéktelenné téve a drága ifjúságot.

Annyi embert ejt rabul az arany csillogása,

oly sokan hajszolnak olcsó örömöket.

De kiket hibáztathatunk, őket vagy a szülőket?

Azt hiszem, tudod, mit akarok mondani,

érted kész vagyok a világot tanítani.

Hiszen szülő vagyok én is,

tanított apám is, anyám is.

Tanítottak fák, dombok és hegyek,

hogy egy tanító költő legyek.

Gyermekem minden ember, ki tanulni akar,

míg csak a föld, be nem takar.

 

 

Az igazságról 2001-03-15

 

Nincs szája az igazságnak, hogy kiáltson,

nincs hatalma a sors felett, hogy veled ne játsszon.

Csak értéke van, mely mindennél többet ér,

higgy mindig az őszinteségben, és az igazság utolér.

Én sem tehetek mást, mint, hogy őszinte vagyok,

és tudom, hogy szándékommal nyomot hagyok.

 

 

Kell a léha is 2001-03-15

 

Ami tetszik nekem, azt teszem,

bármit teszek is, komolyan veszem.

Nem tudok fél gőzzel cselekedni,

mert csak a legjobbat nyújtva vagyok képes,

magamhoz méltó ember lenni.

Szándékom mindig magasságokba törő,

még jó, hogy nem vagyok betörő.

Mert azóta talán már,

Krisztus keresztjét is elloptam volna,

és most egy bűnös élet terhe árnyékolna.

De így nem vagyok más,

mint egy egyszerű költő,

ki szépséggel veszi körül magát,

és nem börtönben üvöltő.

Bár börtön ez is,

hiszen a minőségnek vagyok a fogja,

lelkem az emberi léhaságot, ezért sajogja.

De nem vagyunk egyformák,

kell a léha is, hogy utat mutasson,

hogy a hozzám hasonló törekvő,

olyanná soha ne válhasson.

 

 

Magamról 2001-03-17

 

Talán nem is költőnek születtem,

és csak az életem tett azzá.

De az már rajtam is múlt,

hogy ne váljak gazzá.

 

Lehet, hogy igazából,

más szerettem volna lenni.

De tudom, hogy csak költőként

tudok a legtöbbet tenni.

 

Hitet akarok adni mindenkinek,

és utat is mutatni.

Úgy ahogyan példaképeim,

nekem tudtak utat mutatni.

 

 

Üzenet a halálnak 2001-03-15

 

A halál körbejár és rajtam röhög,

tudja, hogy befednek majd

a nehéz súlyú rögök.

Úgy végzem, mint a többi ember,

nem lesz több májusom,

és nem lesz több december.

De most még fiatal vagyok,

nagy eszméjű álmokat dédelgetve élek,

sokat akarok, és a röhögéstől sem félek.

Hiszen, ha eljön időm,

úgy is el kell majd mennem,

de ami telik tőlem,

azt addig még meg kell tennem.

A haláltól való félelem,

csak korlátozna ebben,

és rajtam bizony hiába röhögnek,

amíg dobbanás lakik szívemben.

Utána meg örömmel adom át testemet,

porladni az elemésztő rögöknek,

ellátom a baját a túlvilági dögöknek,

ha továbbra is rajtam röhögnek.

Ha rám vadásztak éltemben,

most majd én csípem őket nyakon,

nehéz súlyú rögök alatt 

porladó testemből szabadulva,

szembeszállok velük,

ismeretlen túlvilági tájakon.

Mert éltemben vagy holtomban,

soha be nem hódolok a rajtam röhögőknek,

de mindent adok, és mindent hátrahagyok,

a világ sorsával, és másokkal törődőknek.

 

 

A kereszt 2001-03-17

 

Férfias kötelesség küzdeni egy ügyért,

melyben megrendíthetetlenül hiszünk.

Még akkor is, ha ettől egész életünkön át,

egy nehéz keresztet viszünk.

Nekem is van egy ilyen keresztem,

melynek súlya alatt hitem növesztem.

Szolgálónak születtem, mások számára,

erényeim osztogatni, mindenki javára.

Szeretet, hit és tisztesség éltet,

sorsom nevelt és sosem féltett.

 

 

Ha már elmúltál annyi 2001-03-24

 

Mit remélsz az életedtől, ha már elmúltál annyi?

Ne is mond, hisz úgy is mindegy, hogy mennyi.

De remélni, hinni, és szeretni kell, hiszen erről szól az élet.

Tudod az idősebb kor az áldás, és nem ítélet.

Ha már elmúltál annyi, annál mindegyebb a mennyi.

Hidd el! Pontosan így kell ennek lenni.

Külső-belső értékeid, az idők végezetéig élnek,

azokat segítve, akik idősként is szeretnek, hisznek és remélnek.

 

 

Meghasonult éjszaka 2001-03-24

 

Felriadok álmomból, mert odakint üvöltenek a fák,

viharverten, esőt zokognak az éjszakák.

Ezüst halálsikollyal üvölt az éj,

mintha lelkemet tépné a szenvedély.

Hallgatom, hogyan nyög az ereszcsatorna,

nehéz neki az Istenek könnyeit gyűjtő éji torna.

Hiába is nyög, a súlyt megtartani soha sem bírja,

gyűjtött könnyei halmazát, mind a földre hullajtja.

Én is csak gyűjtögetek, de semmit meg nem tarthatok,

mert porból vétettem és majd azzá változok.

Csak a lelkemmel vihetem tovább a kincseket,

de nem pénzt, és nem ékszereket.

Semmit sem az anyagi világból,

csak lelki értékeket, e földi valóságból.

 

 

Töviskorona homlokomon 2001-03-25

 

Töviskorona homlokomon, minden szegény, szenvedő sóhaja,

minden éhező ember, esdeklő óhaja.

Töviskorona homlokomon, az erőszak kegyetlensége,

erővel alázott életek, ártatlan szerencsétlensége.

 

Töviskorona homlokomon, a léhaság tespedése,

olcsó örömök, szánalmas terjedése.

Töviskorona homlokomon, a politikusok packázása,

védtelen állatok, rácsozott bántalmazása.

 

Töviskorona homlokomon, a fegyverek ugatása,

önpusztító iparágunk, nukleáris burjánzása.

Töviskorona homlokomon, az élővilág halála,

természeti értékek, önző kizsákmányolása.

 

Töviskorona homlokomon, a kultúra és erkölcs süllyedése,

virtuális valóságban élő, drogfüggő generációk létezése.

Töviskorona homlokomon, minden, ami lehetne jobb is,

ezért harcolok egy életen át, magam is.

 

Bár én csak költő vagyok, és ennél több aligha lehetek,

de nem is az számít, mi vagyok, hanem az, hogy mit tehetek.

Kész vagyok mindenre, ami jó szándékkal, tőlem telik,

és akik tétlenkednek, azok az én szándékomat verik.

 

De bárhogyan vernek is, magam meg nem adom,

mert az eszmét és a célt, soha meg nem tagadom.

Azért kellett megszületnem, hogy utat mutathassak,

hogy töviskoronával homlokomon, soha ne nyugodhassak.

 

 

Magyar költő vagyok 2001-03-27

 

Pompa és szutyok kusza halmaza,

drága szülőföld, te szeretett haza.

Itt születtem, ez az én világom,

féltett kincsem, becses magyarságom.

Tiporták századok, emelték nagy nevek,

óvták elődök, építették munkáskezek.

Talán érted valamit én is tehetek,

ha magyar költő lehetek.

Lehetnék más is, de nekem „csak” ez jutott,

bár a szándék repített, közben az idő is futott.

És, ha már más nem lehetek,

legalább majd szülőföldben fekhetek.

De csak akkor, ha már valamit én is tettem,

mert a hazát, én is mindig szerettem.

 

 

Féltve őriztem 2001-08-26

 

Sebhelyek kívül-belül, testemen, lelkemen,

elszenvedett sérelmek, háborúk nyomai életemen.

Toldozott-foldozott múltam nem tagadhatom,

vásárra nem vihetem, másnak nem adhatom.

Csak a feledés közegébe temethetem,

mint gyapjas hóréteg temeti a kopár mezőket,

így süllyesztve el a boldogtalanul keserves időket.

Hitem és szeretetem,

sebhelyek nélküli sértetlenségben őrizgettem,

mert azt a világon, mindennél jobban féltettem.

Nem engedtem, hogy rajtuk bármikor is csorba essen,

mert tudtam, hogy egyszer majd,

nagyon kell még hinnem és szeretnem.

 

 

Úgy lezárni szemeim 2001-11-16

 

Szeretnék úgy meghalni,

ahogyan a bátor harcosok,

hisz eszmét és célt,

soha meg nem tagadhatok.

 

Úgy lezárni szemeim,

hogy nevem fennmaradjon,

és kik őrzik azt,

azoknak erőt és hitet adjon.

 

Hogy tudják az emberek,

élt egykor egy költő e világban,

ki mindennap látta az Istent,

a fényekbe vetkőző virágban.

 

Ki bőszen hitte,

hogy mi érték az halhatatlan,

és szíve minden dobbanásával,

ezért dolgozott lankadatlan.

 

 

Tiétek lesz mindenem 2001-11-17

 

Idegen vagyok e szent földön,

idegenül élve a világban,

mert én a csillagokban születtem,

messzi fényévek távlatában.

 

Létem ide űzött,

hogy itt vezekeljek,

s, ha majd testem elhagyom,

újból útra keljek.

 

Nem tudom lesz e hová hazamennem,

azt sem tudom, valójában ki vagyok,

csak azt érzem,

hogy nem sokáig maradhatok.

 

De mielőtt még elmegyek,

hátrahagyom nektek a nevem,

s, ha majd gondoltok rám,

tiétek lesz mindenem.

 

 

Aszott gyümölcsként éltem 2001-11-19

 

Mért maradtam én meg,

e pusztító világon?

Mint az aszott gyümölcs,

jeges téli ágon.

 

Ha nem azért,

hogy szellemi magokat hozhassak?

És másokkal megosztva azt,

önmagam is gyarapodhassak.

 

Hogy többé tegyem

a létem, s az éltem.

Még, ha egykor én is,

aszott gyümölcsként éltem.

 

Ma már tanítom,

ápolom, nevelem népem,

s az irodalom gátjait,

vágyaimmal széjjeltépem.

 

 

Költemény születik 2001-11-26

 

Agyam lázasan dolgozik,

értelmem tudatomnak feszül,

lassan telik a papír,

míg az idő szárnyalón repül.

 

Költemény születik

szívemből merítve,

tudásom és vágyaim,

népem előtt kiterítve.

 

 

Emlékezzetek a költőre 2001-12-14

 

Ha majd a föld összezárul fölöttem,

minden ajtó bezárul mögöttem.

Ide így soha vissza nem térhetek,

mert én akkor már halott leszek.

Halott leszek e földi testben,

de lelkem tovább él a szívekben.

Hiszen rátok hagyom a világ szeretetét,

hogy emlékezzetek a költőre,

ki nektek adta minden költészetét.

 

 

Magyarországhoz hűen 2002-04-26

 

Nem jártam idegen betűs helyeken,

távoli országokban, messzi földrészeken.

Nekem csak e kis haza az ismeretségem,

itt voltam tudatlan, talált rám érettségem.

Nem vágyom innen soha el,

mert engem itt szülőföld visel,

és, ha még is el kellene majd mennem,

ez a föld viszi magával a testem.

Így, ha elmegyek is, hű maradok,

mert idegen betűs földben, nem nyugodhatok.

 

 

Valós alapokon 2002-04-28

 

Nekem az élet volt nevelő tanárom,

mások iskolába jártak,

ők a tantermeket látogatták,

engem a természet titkai vártak.

 

Más törvényszerűségeket tanultam,

nem az egyenletekét,

felfedeztem állati dolgokat,

zöldellő növények természetét.

 

Megismertem az embereket,

amilyenek voltak, ahogyan most élnek,

nem oly mesterkélt módon,

ahogyan róluk a tankönyvek beszélnek.

 

Szinte ez mindenem,

mit tudásként magaménak mondhatok,

mégis gazdagnak érzem magam,

és hiszem, hogy azzá válhatok.

 

Mert a természet a legbölcsebb tanító,

és az emberek a legjobb barátaim.

Mások talán egyetemre jártak,

de nekem valósabbak az alapjaim.

 

 

Érett természettel 2002-04-29

 

Elmémnek zöldellőn illatozó tavaszában,

kinyílnak gondolati virágaim,

és az érzések rügyezése folytán,

lassan beérnek munkásságaim.

 

Kövéren duzzadó termőfölddé válnak,

a hófehéren izzó papírlapok,

mit nagy gondossággal művelnek,

a fürgén tovasikló hétköznapok.

 

Ekevas lesz tollamnak munkálkodó hegyéből,

és a tintából barázdává váló sorok,

nyaramnak érlelő hevében, én leszek az,

aki majd terméseket hozok.

 

Aztán, ha ködpamacsos öreg ősz jön,

hozzáfogok az aratáshoz,

és mindazt, amit természetem adott,

hozzáteszem az élet zajához.

 

Csak azt az egyet nem tudom biztosan,

tavasz van e még, vagy már itt a nyár,

de abban magabiztos vagyok,

hogy az egész világ engem vár.

 

 

Értékmérő 2002-05-19

 

A bölcsesség beszéljen ajkaimról,

ha szólásra emelem a hangom,

ha a beszéd elárulhat,

az mutassa meg a rangom.

 

 

 

Rátok hagyom 2002.09.19

 

A halandóság világában,

hová vezet vándorlásom,

lesz e majd örökíthetőségem,

végső megnyugvásom?

 

Válaszokért esedezem,

és a hagyatékért dolgozom,

mert bármim is lesz,

rátok hagyom.

 

 

 

Halhatatlan eszmék 2003.02.11

 

Magabiztos a toll az újaim között,

a papír sem fekszik már előttem élettelenül,

agyamat elragadták a rímsorok,

és a világ nem fogad érzéketlenül.

 

Az emberek velem érzik az érzéseimet,

melyek kiömlenek a kéklő tintából,

a gyönge folyadék erős tartalmat nemz,

mely nem hal el a világ zajától.

 

Hiába biccent rám kalapját emelve a rohanó idő,

mert én az elrendelt hivatásomat bevégeztetem,

még, ha mögöttem lohol is a holnap,

esküszöm, hogy a világot megörvendeztetem.

 

Esküszöm, hogy tavaszt hozok a szívekbe,

világgá agitálva az élet szeretetét,

hogy a szépség és jóság örökké éljen e földön,

felejthetetlenné téve a költői eszmék üzenetét.

 

 

 

Gondolatban Anyámhoz 2003.02.18

 

Ősz halántékod a múltról mesél,

hírül adva az évtizedek nőiségét,

könnyekkel szememben gondolok rád,

felidézve a nehéz idők tisztességét.

 

Egyszer sem veszítetted becsületed,

pedig sokszor kínálkoztak könnyebb utak,

de benned mindig tiszta tűz lobogott,

beragyogva nehézsúlyú életutad.

 

Oly eszmét tanítottál,

amit büszkeséggel továbbadhatok,

mert életfényed árnyékában,

én is melléd magasodhatok.

 

 

 

Visszahallás 2003.02.18

 

Naponta ébredek kölykező vágyakkal,

kerítésszaggató lendülettel esve a munkának,

szándékvillanásaimat egyesítem az idővel,

ízét érezvén a tudathasadásnak.

 

Munkaáldomásokat iszom az idővel,

tükrösre csiszolva elmémet,

és nemzetek zengik majd újra,

visszacsengő zöngémet.

 

 

 

Állhatatosság 2003.02.27

 

Néha olyan volt az életem,

mint egy összedőlt kártyavár,

csak hitem volt megingathatatlan,

hiszen tudtam, hogy szebb jövő vár.

 

Így hát átgázoltam a romokon,

ha éppen összedőlt a jelenem,

őrizve bizalmam a sorsban,

mert ez volt az egyetlenem.

 

 

 

 

Értelmesen 2003.02.27

 

Nem szólok süket szavakat,

mondandómból kihallani az értelmet,

eltaszítom magamtól a tartalomnélküliséget,

kerülve az irodalmi kényelmet.

 

Mint zúgó tenger morajlása,

úgy háborognak bennem a szójátékok,

és a visszaütő hangok szópárbajában,

győzedelmeskednek az értelem teremtő szándékok.

 

 

 

Szép szavakkal 2003.03.01

 

Szép szavakkal is beszélhet a költő,

vágyakozó gondolatait a világ elé terítve,

valóságbájoló ábrándokat vetve a papírra,

ha az írószerszám kéklő tintába van merítve.

 

Összenőtt eszméinek tartalmát egyesítve,

a kommunikáció korlátozottságának falai is leomlanak,

és a felszántott betűk megművelt barázdáiból,

kisarjadnak a szép szavak, melyek oly sokat mondanak.

 

 

 

Új világ születik 2003.03.05

 

Csak nézem az elhibázott kívánalmak után rohanó világot,

homloklebenyem ereszének kitárt ablakú szemüregén keresztül,

látom, hogy dudvával benőtt, elhagyatott területté válnak a hagyományok,

és a régi értékrendszer, lassan teljesen a feledés homályába merül.

 

Sorvadásba taszító, elmeháborítóan zagyva rangrendek születnek,

melyekben az emberek a hiába keresett pénz hasztalanságainak örömében tobzódnak,

a földből végérvényesen kiforog a visszatartó erejű gravitáció,

és a Homo Sapiens szerencsecsillagai visszavonhatatlanul leáldozódnak.

 

 

 

A tartalomról 2003.04.21

 

Nincs ínyemre a velőtlen szó,

hogy csak úgy összevissza fecsegjek,

és, mint egy oktalan kismadár a fán,

értelmetlen szólamokban csicseregjek.

 

A lelki gazdagság hangjait keresem,

melyek értékes tartalommal bírnak,

éber hallással kutatva az értelem hangjait,

hogy nemességét adjam az összeírt papírnak.

 

Megváltó tudomány a költészet mestersége,

értéktanító formaiságba fogalmazódva,

és lelkem büszkén viseli e kincset,

a tartalmas mondandó igéibe ágyazódva.

 

 

 

Költőiség 2003.05.01

 

Az új évezred csiszolatlan remekművein munkálkodom,

szerető gondossággal megformázva a költőiséget,

bizalommal szolgálom a világtársadalmat,

mely sajátos igékkel áhítja a művésziséget.

 

A szeretetvágy betűrendszerével formálom a szavakat,

hogy a lelki alkotások élethűen kidomborodjanak a szívekben,

és amíg tintám vegyülete egyesülni képes a papírossal,

addig mindig nyomot fogok hagyni az emberekben.

 

 

 

Írásföld művelő 2003.05.13

 

A nagy lehetőségek farmerje lettem,

irodalmi ültetvényem palántáit nevelgetve,

talajpróbáló rímekkel formálva a betűket,

egészen az önkifejezés közegébe temetkezve.

 

És az értelmi barázdák életre keltek,

kinövesztve belőlem az emberi életképeket,

szárnyra kapván a suhanó képzeletet,

mely visszatükrözi az életérzéseket.

 

Így lettem én az írásföld művelője,

kimételyezve magamból a lehetetlenséget,

és folyton visszahallom másoktól,

hogy csodálják e természeti tehetségeket.

 

De, hogy mennyi munka és szorgalom,

azt egyedül csak én tudhatom,

hiszen csak egy egyszerű írásföldművelő vagyok,

és ezt soha sem tagadhatom.

 

 

 

Budapestről 2003.06.16

 

Ó, te ólomszennyezett szagú, füstös város,

kinek elszennyezett aurájához két millióan ragaszkodnak,

mégis oly tiszta történelemmel bírsz,

hogy nemességed alatt, még ma is tömegek álmodoznak.

 

Késztetéseidben hűséges kerületek vére lüktet,

szívmotorodba folyatva a budapestiséget,

saját fejlesztésű érzelmekkel éled napjaid,

értékeiddel szolgálva a világörökséget.