Nyitány

Szerző: Miklósi Sándor
Nívódíjas költő

A mobiltelefon 2000-05-07

 

Akár utálod, akár szereted, a mobilizáció behálózza életed.

Hol hasznos, hol fontos ketyere, s némelyek számára

a magamutogatás eszköze.

Ők azok, akik akkor sem raknák el, ha száz zsebük lenne,

hiszen ezzel hiúságuk csorbát szenvedne.

Sokan még a vécére is magukkal viszik,

vele alszanak és álmodoznak, annyira szeretik.

Testük része ez, mint bőrnek a tetoválás,

s számukra épp oly fájó lenne tőle a megválás.

Még a tömött buszon megcsörrenve is utána kapnak,

a mobilizáció szabadságában, másként, máshogyan,

de ismét csak fogságban vannak.

Persze néha valóban szükséges és életmentő szerkezet,

de ez még nem jelenti azt,

hogy nélküle már nem is élhetnéd az életed.

És, ha van, próbálj meg vele kultúrlényhez méltón bánni,

embermód földön járni és nem a fellegekben szállni.

 

 

Forma 1. 2000-05-13

 

Üvöltenek a megostorozott lóerők, a levegőben égett gumiszag.

Forma egyes vasárnapi futam, kezemben napraforgómag.

Ülök a tribünön, a nap éget, körülöttem lármázó tömegek,

előttem a tekergőző versenypálya, rajta méregdrága csodagépek.

A forró levegőben kockás zászló lendül a jelzőlámpa zöldjébe,

az elszabadult lóerők üvöltése belerohan a versenyzés szellemébe.

Akár a kiszáradt folyómederben araszoló kígyó,

úgy halad végig a pályán, a kerekeken gördülő technikai ováció.

A kígyótestből lassan lánc lesz, mely körülöleli a pályát,

az élenjárók felbőszülve vívják az elsőbbség harcát.

Elsők a célegyenesben: Zászlólendítésre örömmámor, csalódottság,

himnusz, meghatottság, pezsgősüveg és boldogság.

 

 

A repülés 2001-06-06

 

Engedd az érzést a szívedhez közel,

tudod minden más lesz, ha a felhőréteg ölel.

Úton a nap felé kitágul a léted,

életednek legszebb perceit éled.

 

Fényektől csillogó acélos testtel,

együtt szállhatsz a csábító fellegekkel.

A kabin ablakából, minden másként látszik,

érzék és vágy, új örömökkel játszik.

 

Elszabadul az élvezet, mint a palackba zárt szellem,

hajtóműbőgésű fémszárnyakkal repül a kalandvágyó jellem.

Mond, hogy te is jönnél, és majd együtt szállunk,

a fényes napkorongig, meg sem állunk.

 

A világmindenséget tudatunkba zárjuk,

ha a repülést, élvezetté formáljuk.

Te és én, a világ tetején,

Az életélvezet vakmerő peremén.

 

 

 

Csak egy távoldó autó 2002.12.25

 

Gyorsan halad az autó,

hamarkedvű rögtönzéssel,

siető szívű motorjával,

benzingőzös előzéssel.

 

A feledésbe futnak kerekei,

ködbe pusztítva a távolságot,

letépve a tér kötelékét,

megmásítva a valóságot.

 

Robaja belekiált a csendbe,

mely ölelő karokkal várja,

és száguldása mámorát,

végleg magába zárja.

 

 

 

Repülőút 2003.05.31

 

Elbőgte magát a sugárhajtómű,

és egy őrjöngő lángnyelv csapott hátra,

Rohanó robajjá erősödött a gépzaj,

ahogyan ráemelkedett a horizont magaslatára.

 

Csalhatatlan tájolással vette célba a messzeségeket,

hogy utasait elrepítse a távolságokba,

a becsatolt biztonsági öveknek feszültek az adrenalin szintek,

belekapaszkodva a pillanatnyi valóságokba.

 

Napfürdőben ázott az acéltest,

és az ablaküvegeken át bemosolyogtak a madártávlatok,

elpihent a szívekben az izgatottság,

régi zörejeikre ismertek az átértelmezett dobbanatok.

 

Előírt formátumokban kedveskedtek a stewardessek,

végigbájologva az égi vendéglátóságot,

és a puha ülésekben elálmosodott a kényelem,

kiismerve az új környezetbe telepített földi hasonlóságot.

 

Két órán belül elbúcsúzott a napkorong,

és a sötétedő estében felerősödtek a szorongások,

sokan kezdték elveszíteni érzéseik épségét,

torz képeket vetítettek az éjszakai láthatatlanságok.

 

Kedves győzelemérzet lett úrrá a szívekben,

amikor a kapitány bejelentette a célba jutottságot,

mohón falták a tekintetek a civilizáció fényeit,

és a reptér kész volt fogadni a világlátottságot.

 

Nyikorogva gördültek a gumipapucsok az aszfalton,

és a sugárhajtóműbe belefojtották a lóerőket,

gyönyörű mosolyoktól ragyogtak az üdvözlések,

mialatt a helyiek köszöntötték az érkezőket.