Nyitány

Szerző: Miklósi Sándor
Nívódíjas költő

Éji gyermekszoba 2000-05-04

 

Kihunyt a lámpa fénye, alszik a gyerekszoba.

Alszanak a játékok és alszik Jancsika.

Forgolódik ágyában, álomképektől bűvölve,

nagy az ő boldogsága, meseországban időzve.

 

Álmosan nyújtózik a felnyergelt hintaló,

mellette brummogva hortyog a rozsdaszín mackó.

A szöszmötölő pók is végez mára a szövéssel

midőn a holdfény berohan az ablakon, ezüstös fényével.

 

A mutató láb újhegyen járva csöndeskedik az órában.

Nagy gonddal őrizve az éj nyugalmát a szobában.

Holnap lesz majd lárma, megújult időrohanás,

vad hintaló betörése, vidám gyermekkacagás.

 

 

Megtalált gyermekkor 2001-02-07

 

El kellett veszítenem gyermekkorom,

hogy újra megtaláljam,

Felnőttként kellett gyermekké válnom,

hogy magam többé ne sajnáljam.

Azóta kiegyensúlyozott,

boldog harmóniában élek,

mert sanyarú múltamból

kiszakadt a bebörtönzött lélek.

Minden nap ajándék,

amit az élettől kapok,

hiszen lélekben,

újra gyermek vagyok.

De egy olyan gyermek, melynek szülője

minden ember, állat és nővény,

így aztán szüleimet szolgálva,

örök társam a remény.

Remélem, hogy összes szüleimnek

meg tudok felelni

és felnőttként is képes leszek,

igazhitű, őszinte gyermek lenni.

 

 

 

December hatodikán 2002.12.03

 

Hótorlaszokba merülve kuksolnak a házak,

kristályokat szórva hull a csapadék,

halovány csillogás a jeges tajték,

ahogyan jégcsappá fagy a folyadék.

 

Meggémberedett tagokkal lépdel a szarvas,

csilingelve siklik a hatalmas szán,

mikulás jár a sötétségben,

hirdeti a csapzott veréb a fán.

 

Akár egy házaló árus,

úgy halad keresztül a havas éjszakán,

ajándékot rejtve az apró lábbelikbe,

gyermekörömök gyárosaként, december hatodikán.

 

 

 

Gyerekek a gáton 2003.03.13

 

Döcögve siklik lefelé a szán a gátoldalon,

az összekarmolt hó jégbordáin lavírozva,

ma mindenki itt van a tél örömében,

az alvó hópelyhek csillogását polírozva.

 

Mennyi öröm belefér a pihenő vasárnapba,

távol a szülői szigortól és az iskolától,

mélyen a lelkekbe nő a gyermeki öröm,

a vidámra mirelitezett varázs hangulatától.

 

Egy egész életútra visszatérő emlékképek születnek,

a zajos forgatag önfeledtségében foganva,

felejthetetlen órákká szövődnek a pillanatok,

a téli délutánban fel-alá rohanva.