Nyitány

Szerző: Miklósi Sándor
Nívódíjas költő

A versírásról 2000-05-04

 

Gyúrom a verset, a rímet formálom,

tollal szobrászkodva, testét kalapálom.

Újra és újra átszaladok rajta,

Míg nem lesz a magam fajta.

 

 

Verseimről neked 2000-05-06

 

Sírni fogsz velem, ha úgy akarom

nevetni fogsz velem, ha úgy akarom,

mert lelked rezdülésén játszom égi szólamom.

 

Zenét szerzek lelkednek lantjára,

szívemből vett áriát

lantodnak húrjára.

 

S végigvezetlek érzéseimnek kusza hangjain,

hogy, te velem sírj és nevess

a szívnek titkain.

 

 

A lélekről 2000-05-05

 

A lélek szabad és független,

ott él a testedben és még is testetlen.

Nincs alakja, súlya, nincsenek akadályai,

emberi mértékkel mérhető korlátjai.

 

Soha nem szűnik meg létezni,

mert, ha tested egyszer elpusztul,

életed fájából egy új hajtás indul.

 

 

 

Jani lovászhoz 2000-11-04

 

Lovat adj alám, féktelen vadlovat,

olyat, amely utoléri a repülő madarat.

Tüzes lovat adj, vad paripát,

mely eléri az időnek zaját.

Toporzékoló telivért, szikrázó patákkal,

hogy versenyre kelhessek a rohanó világgal.

 

 

A reggel! 2000-11-26

 

Megszólat a kakas, itt a reggel,

ébredjünk együtt az aranyló fénnyel.

Gyerünk-gyerünk emberek,

ha mondom, rögvest keljetek.

Vár rátok az élet kihívása,

az emberi természet örök hivatása.

 

 

Kidobott fenyőfa 2001-01-24

 

Fenyőfa, fenyőfa mivé lettél,

pedig egykor, hogy fénylettél.

Meghitt ragyogással

tündököltek ágaid,

büszkén mutogattad a világnak

színes díszeid.

Vas talpon terebélyesedtél,

mennyezetet súroló porceláncsúccsal,

új gyökérért sem cseréltél volna,

kint rekedt társaiddal.

Most meg itt heversz,

az út menti sárban,

elhasznált tested törött ágaival,

benne az ingoványban.

Ki tudja, meddig leszel itt,

míg a szemétdombra nem kerülsz,

akkor aztán

végleg feledésbe merülsz.

Hiába hullatod tűlevelű könnyeid,

elhasznált vagy,

akárcsak röpke boldog perceid.

Látod az emberek veled sem törődnek,

csak saját létük gyönyörének élnek.

Akárcsak téged,

mindent elhasználnak,

aztán a szemétre vetik

s azt hiszik,

hogy ezt örökké megtehetik.

De eljön majd a nap,

a szomorú karácsony napja,

melyen a meglopott világ,

kizsákmányolt gyönyörének

elszárad életfája.

 

 

Gondokon át 2001-03-29

 

Felgyülemlett harmat folyik végig arcomon,

íze némán haldoklik ajkamon.

Fényeit üdvözli a táguló reggel,

köszöntő hangok futnak versenyt, rohanó fellegekkel.

Ma még minden csak lesz, álmából ébred a nyújtózó táj,

csak én vagyok az, aki már voltam, és ez fáj.

Megújulnék én is, mint a harmatos reggel,

de nem versenyezhetek, a rohanó fellegekkel.     

Bár időm most is úgy rohan, mint a hangok,

szárnyaim eltörték a súlyos gondok.

Hűsíti a harmat láztól égő arcom,

és, ha jő az éjjel, talán lesz erőm temetni kudarcom.

Akkor majd én is versenyre kelhetek,

úgy szállva át a gondokon, mint súlytalan fellegek.

 

 

Kapzsi ember 2001-03-31

 

Kapzsi ember, gazdagságod nyomorúság,

vagyonod nem egyéb, mint nagy adóság.

Féktelen természeted vágyának tartozol,

kincseid halmozásával, a kaszásnak dolgozol.

 

Meglásd, learat ő téged, mint te a banki kamatot,

pedig mi pénzben mérhető, az neked mind megadatott.

Csak egyet nem kaptál meg az élettől, elegendő értelmet,

hogy bölcsen elkerüld, ezt a csillogó veszedelmet.

 

 

Küzdj 2001-04-01

 

Szeresd a virágot, a fákat és az Istent,

amit tudsz, tegyél meg mindent.

Lehetsz kicsi-nagy, nő, vagy férfi,

ha küzdesz, azt mindenki megérti.

De, ha csak ülsz, ölbe tett kézzel,

mit érsz a tudással és az ésszel.

Sorsod elemészti az idő,

s te élve semmivé leszel,

érdemek nélkül halsz meg,

ha semmit sem teszel.

 

 

Segíts hazám 2001-04-05

 

Ó hazám, kincses hazám,

ne légy te is hűtlen hozzám.

Segíts, hogy előre tudjam vinni a népem,

hogy a kultúra gátjait, legyen erőm letépnem.

 

 

Cím nélkül 2001-04-16

 

Előttem az élet, mögöttem a múlt,

mosolyom tárult, a könnyem hullt.

Éltem, ahogyan erőmből tellett,

a világban, a világ mellett.

 

 

A terv 2001-04-16

 

A terv törvény, az élet kemény,

küzdeni kell, különben nincsen remény.

Terv nélkül élni, olyan, mint térképtelenül útra kelni,

az ember még azt sem tudná, merre és miért akar menni.

Lehet végcélod, de terv nélkül el nem érheted,

mert a terv az, ami sikerre viheti életed.

 

 

XXI - Edik század 2001-06-25

 

Itt vagyunk ember, ez már a XXI- edik század,

talán csúcs modern lesz majd a házad.

Mindent megtehetsz, és mindent remélhetsz,

talán százötven évig is elélhetsz.

 

Előtted áll a nagy dobás, vagy a végső bukás,

lehetsz űrhajós is, vagy lecsúszott utcai kukás.

Életed filmje, új évezredbe lépett,

és ehhez talán, az életbölcsességed is megérett.

 

 

Számot vetek önmagammal 2001-07-27

 

Kopogtat ajtómon az idő, mint egy tapintatlan házaló,

az évek múlása, egyre biztosabb foglaló.

Testem még fiatal és erős, épp úgy, mint a lelkem,

s a földi élet, szenvedélyesen nagy szerelmem.

Kopogtat ajtómon az idő, mint egy hosszú úton megfáradt utazó,

és én számot vetek önmagammal, hogy tudjam, mi-mire való.

 

 

Értelmet találtam 2001-07-30

 

Áldásos kertben életet kerestem,

mi elmúlt, szépen eltemettem.

Regényes szándékkal kerestem az értelmet,

fel nem ismerve sok veszedelmet.

Haladni akartam, mindig csak előre,

szellemi síkon tiporni a rohanó időre.

Telt az idő, s én a jelenbe értem,

mi, miért történt, ma már értem.

Tapasztalat, tudás, az élet iskolája,

hogy ne érhessen tudatlanul halálom órája.

Tudom nem lettem, nem lehetek

soha igazán bölcs,

bár mindig erre vágytam.

Ám panaszkodni sincs okom,

hiszen mégiscsak értelmet találtam.

 

 

Gondolj arra 2001-08-10

 

Ha a napnak fénye rejtőzködve bújik vissza éji rejtekébe,

gondolj arra, kinek te vagy a legfontosabb életében.

Gondolj rá féltő gonddal és nagy szeretettel,

mint ki nem gondol mással, csak a boldog élettel.

Ha érted jön az álom, és magához öleli tested,

jusson eszedbe, hogy életedben, talán mindig őt kerested.

Gondolj arra, ki minden pillanatával érted él,

hisz, küzd, és megingathatatlanul remél.

 

 

A szívem adom 2001-08-17

 

Könnyeken nevelkedett életem legyőzve,

a külső dolgokkal nem foglalkozom,

a tárgyi világ mindene híján,

nekem a szívem mindenem,

én csak azt adhatom.

Választhatnál helyettem pénzt,

ékszert és kincseket,

s te még is inkább választod

a szívemet?

 

 

Nyomot hagyok 2001-08-24

 

Köszörülöm tudásom, hogy elmém csiszolódjon,

hogy együgyűségem, soha be ne igazolódjon.

Mert bár meglehetősen együgyű vagyok,

tudásom hatalmával, még is nyomot hagyok.

Nyomot, mely mindig ott lesz a költészet méhében,

és tovább él majd, az emberek szívében.

 

 

 

 

Ingatag talajon járva 2001-08-27

 

Ha rossz útra tévedsz, lábad ingatag talajon jár.

mert lehet, hogy rád, jó néhány börtönév vár.

Be leszel zárva! Magas falak, rácsok fogsága mögé rekesztve,

szabadságvágyad marcangolni fogja léted, testednek eresztve.

És, ha majd idővel kikerülsz onnan,

remélhetsz e támaszt, vigaszt valahonnan.

Vagy életed végéig megpecsételt sorsú visszaeső leszel,

és nem fogják becsülni, ha az évek alatt, közben sok jót is teszel?

Nézd meg hát jól, hová teszed lábaid nyomát,

mert ingatag talajon járva,

megtalálhatod elhibázott életednek beszennyezett lenyomatát.

 

 

Soha meg nem érthetem 2001-08-29

 

Ezer módon próbálkozik az éjjel,

hogy megszerezze az este maradék fényeit,

és megetethesse velük, a sötétség feneketlen bendőjű,

nyálcsorgató falánk lényeit.

Esznek is a sötét haramiák, fene nagy étvággyal,

mint én fogyasztottam egykor a könyveket,

mérhetetlen tudásvággyal.

De hiába tanultan oly sokat, soha meg nem érthetem,

hogy nélküled életem, eddig, hogyan élhettem.

 

 

Majd én is olyannak találom 2001-09-10

 

Belső békét árasztva törtek elő a reggeli sugarak,

aranyló fényüket messzire hirdetve daloltak a madarak.

E bűvös dalt hallhatod, ha rád köszönt a reggel,

béke és boldogság kísérjen utadon, szeretetteljes sereggel.

Legyen olyan a napod, mint egy megvalósult álom,

s, ha néha gondolsz rám, majd én is olyannak találom.

 

 

Társaim és barátaim 2001-10-26

 

Kitűnő fortélyával ölel az idő, hogy elrabolja tőlem perceim,

de én nem engedem, hogy tétlenek legyenek kezeim.

Izmaim szorgalomtól feszülnek, mint felajzott íj húrja,

roskadnának, de nem engedem, lelkem a világ terhét bírja.

Mindazok kik ártatlanul szenvednek, társaim és barátaim,

ők értik boldogságom, ismerik kínjaim.

 

 

Talán én is denevér vagyok 2001-11-16

 

Denevérszárnyak suhogása hallik,

az éj sejtelmes sötétjében,

légből font neszekkel motoznak,

az ismeretlenség rejtekében.

 

Talán a sötétségre vadásznak,

mint a nappal első sugarai,

s azt hiszik, reggel majd ők lehetnek,

az ég tündöklő madarai.

 

De, ha eljön a reggel,

álmaik mind megcsalatnak,

mert bíz nem valók ők,

fényes tollú madaraknak.

 

Hiszen nem születtek másnak,

csak éjjel vadászó denevérnek,

vagy ahogyan sokan mondják,

közönséges bőregérnek.

 

Talán én is

egy ágrólszakadt denevér vagyok,

és bármennyire is szeretném,

soha sem ragyoghatok.

 

Mert, mint a denevérek,

én sem bújhatok ki a bőrömből,

és csak azzá válhatok

amivé telik az erőmből.

 

 

Felesküdtem atyámnak 2001-12-22

 

Ne gondolj rosszat rólam,

ó, te zajongva rohanó világ,

hiszen ajkamon neked nyílik,

minden rímes szóvirág.

 

Költészetem és erényeim,

mind latba vetem,

mert, mint én a világnak,

úgy kell ez nekem.

 

Szükségem van e szent földre,

és annak minden szépségére,

mert én felesküdtem atyámnak,

az élet szeretetére.

 

 

Az újesztendő küszöbén 2001-12-31

 

Boldog újévet kívánok neked,

melyre magam is vágyok,

és, ha gondolsz rám,

érzéseimmel majd rád találok.

 

Ma éjjel úgy leszek ott veled

az újesztendő üzenetében,

mint egy magányos kismadár,

a fák sűrűjében.

 

 

Neked adtam 2002-02-21

 

Megint elmentem a kéklő messzeségbe,

vonatom elvitte testem az idegenségbe.

De dobbanó szívem örökre nálad hagytam,

mert amim csak van, azt mind neked adtam.

 

 

Otthont keresők 2002.06.29.

 

Tűzbe borult az esti égbolt,

a távoli látómező vörös izzásban lángol,

a fák között a szél dala szól,

ágaikon a búcsúzás fénye táncol.

 

Idejét sürgetve jő a csillagfényes nyári éjjel,

az égen apró fényszórók gyúlnak,

az Andromeda sejtelmes ködén át,

hatalmas Főnixmadarak vonulnak.

 

Belesápad az ezüstfényű hold,

ahogyan a föld légköre felé szállnak,

békés otthont keresnek,

bár erre nálunk sem találnak.

 

Szeretetre és törődésre vágynak,

de e bolygó nem nekik való,

hiszen a mi világunkban a pénz az úr,

és az érzelem elhanyagolható.

 

Végzetesen haldoklik a földi lét,

s talán ők is itt pusztulnának,

megértem, hogy hamar tovarepülnek,

de bárcsak minket választhatnának.

 

 

A kölcsönről 2002-06-23

 

Szent minden tartozás,

mert a hitelező a sajátját adja,

és becstelen ember az,

ki hitelét megtagadja.

 

Késni is súlyos vétek,

mert a kölcsönt időre hazavárják,

és az adott szó sérelmei,

a hitel kapuit bezárják.

 

 

Csodát teszünk 2002-07-16

 

Csatát vívok,

tulajdon porhüvelyemben,

mert nagy a vágyam,

apró életemben.

 

Sok mindent szeretnék,

s az idő az ellenfelem,

nyújtsd hát kezed,

és gyere velem.

 

Együtt csatázzunk,

életünk sodrában,

legyünk, mint szirtfok,

tenger viharában.

 

Légy hát társam,

és én is társad leszek,

s veled együtt,

csodát teszek.

 

 

 

Szilárdan 2002-08-13

 

Megfenyítettem magamban a szolgalelkű perceket,

hogy a tovasikló idő nekem dolgozzon,

és az az olthatatlan vágy, ami egyre űz,

ha harcol is bennem, ne botladozzon.

 

 

 

Múltidéző 2002-08-14

 

Ó bár csak vissza kaphatnám,

hiábavaló tetteim,

megváltoztatnám a múltat,

felidézve elfecsérelt emlékeim.

 

Mert, mint mások,

én is oly sokat tévelyegtem,

pedig mindig,

mindig csak az igazat kerestem.

 

 

 

Felelősséggel-közösen 2002.09.23

 

Szíved dobbanásában viseld a felelősséget,

mely napi munkádból ered,

és, ha ajándékod egy mosoly,

a világ is együtt mosolyog veled.

 

 

 

A mérhetetlenségből 2002.09.25

 

Halandó testű mértékkel élek e földön,

idő és tér határai közé rekesztve,

bár lelkem egyetemes lakó,

a mérhetetlenségből gyökerezve.

 

 

 

Végzet 2002.11.04

 

Magas sziklára hág a büszke zerge,

mint az ember,

ki folyton új babérokra tör.

De, ha eljő az utolsó idő,

sorsa lehanyatlik,

végleg bezárul a kör.

 

 

 

Monológ 2002.11.14

 

Magányba húzódott gondolatokkal

gyóntatom lelkemben a csendet,

hogy részemmé váljon az öröm,

és elmém viharos lendületével,

a lepergő homokóra hangjait,

apró darabokra töröm.

 

Itt benn a dübörgés,

új tartományba zenéli,

vérem elszíneződött utazását,

miközben éhező létem,

sóvárgó szájjal falja,

az élet magasztalását.

 

 

 

Kor és tapasztalat 2002.11.26

 

Fegyelmet parancsol korom,

hát úgy küzdök,

ahogyan éveimtől telik,

vállamon a holnap terhe ül,

s létem akaratszikrái,

a múlt árnyait cipelik.

 

Érdemes e nem kérdezem,

és nem bódít a győzelmi bér,

mely a tettekért dukál,

de fáj az elhibázott szándék,

mely rossz kívánalmaival,

elfecsérelt napokat verbuvál.

 

 

 

A süketség szavai 2002.12.25

 

Összeborult szirmokkal alszik a liliom,

éjporban ázó termetével,

másvilági hajnalfények csókolgatják,

szerelmességük igyekezetéve.

 

Virág lehelete parfümillatú,

az illattelt éjszaka zöldellésében,

s hallva süketségét,

megértem őt a csend békességében.

 

 

 

Az új idők elvárásai 2003.01.01

 

Csontsejtjeimben felhőkarcolóvá magasodó századok nőnek,

múltba süllyesztve a jelenkoriság kívánalmait,

és midőn felhők úsznak a tavaszi égbolt transzparensein,

kiolvasom belőlük a gondolatnyújtóztató töprengések elvárásait.

 

 

 

Műfényben 2003.01.07

 

Lámpafényes művilágban élünk,

retinába zárva a nappalokat,

egymásba rohanó kívánalmakkal űzve,

a kicsinosítatlan hétköznapokat.

 

Mű árnyékot vet a mű fény,

a vérátömlesztéses testvériségben,

árnyékkövető fények suhannak,

az értelmetlenné vált értelmességben.

 

Lelkembe csorog az elfetrengett értelem,

mely rossz álmokat szül,

és, ha a világ elűzi a napot,

léte örök műviségbe özvegyül.

 

 

 

Biztató 2003.02.27

 

Soha sem kaphatod vissza,

az elpazarolt hétköznapokat,

hiába akarnád tenni, amit nem tettél meg,

rosszul is használhatod a múló pillanatokat.

 

Csak tőled függ a szorgalom,

s, hogy az idő kárvallottja ne legyél,

így hát munkáld meg a hétköznapok lehetőségeit,

és magadon mindenképpen erőt vegyél.

 

 

 

Tartalmi szövetség 2003.02.28

 

Csak némán rakosgatom az eltörött szavak mozaikdarabkáit,

a hitelesített prédikációk visszhangját keresve,

kárvallott pillantásokkal rohan el mellettem a jelen,

az agykéregnyúzó elmélkedés tartalmával perlekedve.

 

Széparcú szavakká egyesülnek az összeillő darabok,

de a felcsendülő visszhangot sehol sem lelem,

elillan a pillanat az illúziók délibábját kergetve,

és az égben járt tartalom, szövetséget köt velem.

 

 

 

Az élet múlásáról 2003.03.05.18.

 

Közel harminchárom éve, hogy hajózom,

az élet vizének végeláthatatlan óceánján evezve,

rengeteg termését kóstoltam már e földnek,

örömet és bánatot egyaránt szerezve.

 

Szerettem sok embert és állatot,

ahogyan az évszakok állandó változását,

de lassan lejárt szavatosságú lesz a jövő,

elszámolva az előttem álló évek fogyatkozását.

 

 

 

Életsors 2003.04.29

 

Aminek be kell következnie,

az meg is fog történni,

bárhogyan is küzd az ember,

sorsát senki sem tudja elkerülni.

 

Szeszélyes kirándulás az élet,

viseletes és ismeretlen dolgokat bejárva,

de ameddig e földi porhüvelybe lakozik valaki,

addig küzdenie kell, sorsfordulataira találva.

 

 

 

Emlékégetési ajánlat 2003. 05.19

 

Ó, te csalódott sorsú ember,

ki már régen elsirattad fájdalmaid bőgnivalóit,

reményeidet aláásták a múló tegnapok,

félve, hogy soha sem találod meg a boldogság útravalóit.

 

Kedélybetegen fekszel a szoba homályában,

pergő emlékezetkockákkal felidézve a szép időket,

a semmi közepébe veszejtetted magad,

pedig az élet a falakon túl, nem méltányolja a csüggedőket.

 

Gyújtsd hát fel memóriádat,

s tüzében égesd el a rosszemlékű tekercseket,

aztán, ha bekopog ajtódon a holnap,

már emelt fővel várhatod a csodatévő fejleményeket.