Nyitány

Szerző: Miklósi Sándor
Nívódíjas költő

Bizakodóknak 2000-05-06

 

Szeretnék neked erőt és hitet adni,

léted zord telébe, éltető tavaszt hozni.

Szeretnék segítő kezet nyújtani,

kételyeid homályában világosságot gyújtani.

 

Bizalommal teli értelmet lopni múló életedbe,

támaszod lenni szűk esztendődbe.

Szeretnék belédönteni pozitív szemléletet,

rád ruházni csalódások elleni vértezetet.

 

Megtanítani, bizakodni és soha fel nem adni,

sors szekerén ülve biztosan haladni.

Mert tudd meg, van esélyed, amíg csak élsz,

mindig lesz holnapod, míg jobbat remélsz.

 

 

A boldogságról neked és magamnak 2000-05-08

 

Szomorú voltam, mert a régi cipőmben kellett elmennem a bálba.

Aztán találkoztam egy emberrel az utcán, akinek nem volt lába.

Ő szavak nélkül is megértette velem mit jelent a boldogság.

S, hogy hol rejtőzik az életben a kimondatlan igazság.

Mert nem szabad azután síránkoznom amim nincs.

Inkább azt kell megbecsülnöm, amim van, mert az drága kincs.

 

 

Verseim születése 2000-05-09

 

Emelkedik bennem az érzés,

aztán gondolattá érik, majd megtermékenyül,

ha tollam vegyületével keveredve papirosra festődik.

Lelkem hárfája a világ sorsának,

s e hárfán, az emberi érzelmek dallamot trilláznak.

Sohasem hallott csodás hangok fakadnak,

melyek a szívnek hálóján, sorra fennakadnak.

 

 

Beszédes dallamok 2000-05-09

 

Tánczene szól a hangszóró torkából,

messzi stúdió távlatából.

Életrekelnek tőle lelkemnek húrjai,

fülemben ott csengnek a régi idők dalai.

 

A dallam felkorbácsolja az érzelmek tengerét,

előcsalva az elmúlt korok pillanatképét.

Ahány kedves dal, annyi emlék,

sok-sok apró pillanatkép.

 

Egyikről jó barát jut eszembe, másikról a nagy szerelem,

s minden dalhoz hozzátartozik a személyes történelem.

A zene hangjai csendesedve elnémulnak

és lassan az emlékképek is elvonulnak.

 

 

A világ terhe 2000-05-11

 

Vállamra dőlt a szenvedő világ terhe,

és én csak tartom szakadatlan,

néha elfáradok súlyában, szívesen megpihennék,

de nincsen senki sem, akinek átadjam.

És egyre csak nehezedik,

mert a világ minden tájáról kerül bele,

éhezők könnyével, kizsákmányoltak sóhajával,

és az igazságtalanság fájdalmával van tele.

Talán azért mérte rám Isten e feladatot,

mert úgy vélte alkalmas vagyok.

Így hát a végsőkig ki kell tartanom,

hiszen az ő szándékával nem dacolhatok.

S, tudom, hogy ő majd megkönnyebbít,

ha úgy látja megfáradtam benne.

 

Vidám kesergő! 2000-05-12

 

Piros lepke fehér nyúl,

az én könnyem egyre hull.

Azért hull, mert becsaptál,

álnok módon csókoltál.

Piros lepke elrepült,

a szerencse elkerült.

Nem maradt csak a fehér nyúl,

a könnyem meg egyre hull.

Ha a fehér nyúl elszaladna,

tovább könnyem nem hullana.

 

 

Óda a tavaszi szélhez 2000-05-14

 

Ó, te tavaszi szél,

vidd el híremet a nagyvilágba,

hogy él e földön egy ember, aki

szerelmes a tavaszi réteknek virágába!

 

Mondd el, hogy imádom a fákat,

s csókolom a drága szülőföldet,

mert magyar ember vagyok,

kit lángoló hazaszeretet éltet.

 

Meséld el, mennyire adózom

az állatok és az emberek szeretetének,

hogy lelkemben örök

álmok és eszmék élnek.

 

Add hírül, hogy nem csak ember vagyok,

de szeretnék is méltó lenni e névre,

mert hazám, s a világ nagyjainak

példája él szívem csücskébe.

 

 

Az élet színpadán 2000-05-27

 

Színházi díszlet az élet tükörképe,

benne pózol a világ csúfja és az élet szépe.

Jelmezbe öltöztetett torz képei a valóságnak,

felvonásokba rejtett igazságai a szabadságnak.

Fájó lüktetése a szárnyaszegett vágyaknak,

megvetett fészke a halálos ágyaknak.

Doromboló mellkasomban azt dübörgi az élet,

nem lehet e csúf szerepjáték a végítélet.

Hitem a sárba tipor, és a mennybe emel,

és én csak tűröm, magasodó értelemmel. 

 

 

Sebek 2000-05-27

 

Társadalmi normákba font mohó vágyak,

rontanak neki e szépséges nagyvilágnak.

Felemésztik a tájat és a vidéket,

pénztermő területté alázva a környéket.

 

Generációk születnek és meghalnak,

az újak mindig többet akarnak.

Talán soha sem lesz nekik elég,

és ez egyszerűen több mint a vég.

 

Az eldurvuló sebek egyre csak nőnek,

és én is csak vérző teste vagyok e földnek.

Engem emészt, engem bánt, nekem fáj,

hogy pusztul a föld és meghal a táj.

 

 

A küszködés 2000-05-30

 

A küszködésbe táplált elérendő cél,

nemesíti a lelkem, olyanná tesz akár az acél.

Nem engedem a jajszót, mert soha sem lenne vége,

inkább hittel megyek előre és tekintek fel az égre.

Van, aki csak küszködést kap, bárhogyan is áhítozik többre,

de, ha csak ennyi lesz is jussom, hálával borulok le e földre.

Mert tudom, hogy több leszek minden egyes nappal,

hiszen együtt sírok a széllel, együtt nevetek a fákkal.

Az én szívembe belefér ez az egész világ,

és épp oly erős vagyok, mint a szabadság.

Gyere hát küszködés, és én mondom, hogy leigázlak,

nem nézem jussom, csak a földhöz váglak.

Ha semmim sem lesz, nekem az is elég,

mert a szeretet tüze az enyém, és ettől megolvad a jég.

 

 

Óda égi barátaimhoz 2000-12-31

 

Az égen a hold sápadtan ragyog,

mintha lassan mozdulna, de csak a föld forog.

Nem érem el a holdat, sem a csillagokat,

még is boldogságom látni e távoli barátokat.

 

Kapaszkodom utána, nyújtózom érte,

csüngök a világ szeretetén, s nekem ez is megérte.

Ami keserű másnak, az nekem még édes,

mert életem hold bársonnyal ékesített csillagfényes.  

 

Ágyam a szülőföld, vánkosom a tarka rét,

innen csodálom égi barátaim dicsfényét.

Lelki békéjük ragyogása, fényesíti lényem,

bármeddig tart is majd, köszönöm, hogy éltem.

 

 

A boldogság vágya 2001-01-23

 

A boldogság önző, a vágy örök,

magam is a boldogságra török.

Kapaszkodom, mászok, szárnyalok, repülök,

a fellegekben járok, vagy a sárban nyögök.

De bármerre járok, bármi is vagyok,

bármit teszek is, boldogságot áhítok.

 

 

Újjászületett vágyak 2001-01-23

 

Saját torkomnak szegezem életem! Mi ez énnekem?

Megvetem magamnak halálos ágyam,

hogy ne nőhessen tovább epekedő vágyam.

Hiszen nem hagy nyugodni, folyton csak sanyargat.

Nem ismer szánalmat, nem ismer irgalmat.

Kér! Mindig és újra, egyre csak kér.

És legfeljebb bánat és könny, cserébe a bér.

Újjászületek vágyaim halálos ágyán megfeszülve,

eldobott álmaim tetemén életre pezsdülve.

Mert hiába szegeztem torkomnak életem,

vágyaim kötelékét el nem téphetem.

 

 

Kell egy hely 2001-01-28

 

Kell egy ajtó, amit magamra zárhatok,

kell egy hely, ahol nyugodtan írhatok.

Kell egy apró kis birodalom,

hol kinőheti sejtelmes méhét az irodalom.

Kell a magányt adó falak elszigeteltsége,

hová nem juthat el más, csak a csodák születése.

Kell az alkotó fogantatás melegágya,

egy hely, ahol teljesülhet szívem vágya.

Kell, ami kell, de ez mindenképpen,

hiszen e szükséglet, létigényem.

 

 

Az én hitem 2001-01-29

 

Lázadó létem bárkáján hajózva,

az élet tengerén utazok, sorsommal dacolva.

Jövőm kifürkészhetetlen messzeségbe nyúlik,

s idővel, minden nehézség porba hullik.

Biztos kézzel fogom a kormányt,

a vitorla megpróbáltatások szelétől dagad,

ha mindent el is nyel a háborgó tenger,

hitem tárt karokkal fogad.

Ha minden el is vesz a végzet,

hitemhez ragaszkodom,

mert magam soha meg nem adom.

 

 

Az embereké vagyok 2001-02-05

 

Ha egy ágrólszakadt,

nincstelen költő maradok,

akkor is csak az tesz boldoggá,

ha amit lehet, nektek adok.

Vágyaim testén repülök,

létemből kikelve,

szabad akaratból írva,

tollammal cselekedve.

Nem nézem, mit kaphatok,

elég, ha adok,

mert én az embereké vagyok.

Félrelöktem sportolói pályafutásom,

nagyra törő, anyagias vágyaim,

mert megtaláltam önmagamban,

legnagyobb álmaim.

Adni akarok a világnak,

úgy és ahogyan csak én adhatok,

hiszen én az embereké vagyok.

Szolgálatot választottam,

a világ szolgálatát,

ezért teszem nappallá az éjszakát.

Ezért teszek meg mindent,

amit csak tehetek,

mert boldoggá tesz,

ha nektek élhetek.

Fogadjátok hát el,

hogy a szívemből adok,

hiszen én a tiétek vagyok.

 

 

A magányos 2001-03-09

 

Elrejtettem magam a sötétben,

tóparti fák esti sűrűjében.

Mint ki önmaga elől bujkál,

lelkemmel keresem magam,

dobbanásom csöndesen motoszkál.

Béka beszéd csúfol, bagoly hang tapogat,

rám nőnek a percek, sorsom hasogat.

Nincs itt senki, egyedül vagyok,

kit szerettem, az mind elhagyott.

Életem sokat kért, keveset adott.

De nem, még sem panaszkodom,

csak csöndesen a tájba olvadok,

talán akkor is ilyen leszek,

ha majd meghalok.

 

 

Ember vagyok 2001-03-12

 

Ember vagyok, küzdő lélek,

nem félek, csak élek.

Dacolok hővel és faggyal,

küzdök szívvel és aggyal.

Ha kell, még saját sorsomat is leigázom,

de szerelmemet őrzöm és vigyázom.

Ez az enyém, tőlem senki el nem veheti,

mert lelkem a világot, szívből szereti.

Érte élek, küzdök, halok,

hiszen én is ember vagyok.

 

 

Soha nem láttam… 2001-03-12

 

Soha nem láttam szebb vidéket,

mint akácvirágos földúton őzikéket.

Soha nem láttam szebb csúcsokat,

mint felhőt érő magyar dombokat.

Soha nem láttam szebbet a rónánál,

délibábot játszó, tüzes fénysugárnál.

Soha nem láttam szebb tavat,

mint Balaton jegén friss havat.

Soha nem láttam szebb világot,

mint magyar földben nyíló mezei virágot.

Soha nem láttam szebbet a napnál,

segítő kezet nyújtó papnál.

Soha nem láttam olyan embert, mint édesanyám,

ki láztól égő testemet ölelve, ringatta éjszakám.

Soha nem láttam húgomhoz mérhetőt,

jóban-rosszban, nála jobban szeretőt.

Soha nem láttam azt, akit igazán kerestem,

pedig magamnál, mindig jobban szerettem.

 

 

A vágy marad 2001-03-13

 

Eljár az idő, nap-nap után,

vágyakat hozva egymás után.

És én csak tűnődöm, bután, merengőn,

hogyan foghatnék ki a teremtőn.

 

Mert nekem huszonnégy óra az édes kevés,

mint bélpoklosnak a folyton evés.

Csak tűnődöm, és időm egyre szalad,

éveim elrohannak, de a vágy marad.

 

 

Keresem azt az érzést 2001-03-15

 

Betelt az idő, a vágyak életre keltek,

a fák ágain madarak énekeltek.

Jöttél az úton, szótlanul, lassan felém,

és valami különös érzés hasított belém.

Mintha már találkoztunk volna,

mintha szótlanságodra, szívem válaszolt volna.

Mellettem megállva szemembe néztél,

s én rögtön tudtam, hogy ismerlek.

Nem tudtam honnan, s, hogy miért,

de tudtam, hogy szeretlek.

Olyan volt az egész, mint egy beteljesült álom,

azóta is keresem azt az érzést, de nem találom.

 

 

A napot vártam 2001-03-24

 

Az éjszakába néztem, és a napot vártam,

boldogságom kincseit, szívembe zártam.

Verseim születése kárpótol mindenért,

mert tudom jól, millió lesz, majd aki megért.

Mindig szerelmes voltam a nagyvilágba,

így mertem oly sokáig belenézni a sötét éjszakába.

Tudtam, hogy jönnie kell, ezért vártam oly nagyon a napot,                      

temetve hosszú évekbe nyúló, szánalmas tegnapot.

A napot vártam, mely megvilágosítja, mit is keresek,

mi az ami vagyok, lehetek, és mi az amit tehetek.

Ma már beragyogja a megvilágosodott napfény az életem,

hisz tudom, a költészetnek szánt egy felsőbb értelem.

A költészetnek, mely által a világnak adhatom magam,

hogy ne járjam hiába, fénylő életutam.

 

 

Vallomás a boldogságról 2001-03-25

 

Minden csendes, körös-körül,

boldog vagyok, kívül-belül.

Szorgalom ereje feszíti izmaim,

tehetség hevülete melengeti álmaim.

Ha szorgalom és tehetség találkozik,

minden árnyék fénycsóvává változik.

Változok én is, egyre fejlődve,

a tudás emlőin, boldogan érlelődve.

Az élet volt legnagyobb tanárom,

bár sokan neveltek,

ó csak úgy tudnék szeretni,

ahogyan engem szerettek.

Tudom a tudás megszerezhető,

de szeretni nem lehet meg tanulni.

Az csak szívből jöhet,

ha az ember képes

szívből viszonyulni.

És tőlem a boldogságot,

senki el nem veheti,

mert lelkem a világot,

tiszta szívből szereti.

 

 

Útjelző a boldogsághoz 2001-03-31

 

Egy május éjjen,

virágok özönében,

csillagok ragyogtak az éji sötétben.

Volt egy csillag,

mely mindnél szebben ragyogott,

szólhattam volna hozzá,

de szám csak értelmetlenül gagyogott.

Beleszerettem ebbe a csillagba,

övé lett az életem,

magamnak akartam fényét,

mert még nem értettem.

Minél jobban vágytam rá,

annál inkább szenvedtem,

aztán egy tündöklő éjjelen,

mindent megértettem.

Mert ő nem lehet az enyém,

és nem lehet másé,

egyedül csak a fényes ragyogásé.

Élete értelme,

hogy az égen ragyoghasson,

és gyönyörű fényével,

a boldogsághoz utat mutathasson.

 

 

Értelmetlen idő 2001-06-06

 

Ha véget ér egy álom, mit remélsz a holnaptól,

lesz e majd olyan, aki meg tud védeni magadtól?

Hittél a csodákban és megtörtént veled,

de senki sem fogja ma már a kezed.

Könyörtelen sorsod megfosztott mindentől,

kitépve szívedet testedből.

És szív nélkül élni nem lehet,

a könnyed csordul és érzed, sorsod rajtad nevet.

Fáj a múlt, a jelen és a jövő,

hiszen értelmét veszítette minden idő.

 

 

A tűz 2001-06-29

 

Sokszor már én sem tudom, mi űz,

csak érzem, hogy perzsel a tűz.

Magasra törnek a lángok,

mindent elnyelnek,

benne égnek az álmok,

tüzes szerelmek.

Füstölő rommá szenesedő

életem tetemét nézem,

addig nyaldosnak a lángok,

míg egy napon,

magam is így nem végzem.

 

 

Néha félek 2001-07-27

 

Óvj meg Istenem, az emberi léhaságtól,

vigyázz rám kérlek, ha a hitem már távol.

Erőssé tettél, de néha még is félek,

hogy nem leszek képes teljesíteni, amiért élek.

 

 

A jó sokba kerül 2001-07-28

 

Temettem a holtakat, éltettem az élőket,

mindig szerettem az embert szeretőket.

Lobbanó tekintetem a fénybe tartom,

had hevítse tovább a hő az arcom.

Zúgó vérem pirosa, ereimnek feszül,

tudom a jó, mindig sokba kerül.

Hogy mennyit érsz, nem lehet kérdés,

hiszen cserébe érted, egész életem kevés.

De bármibe is kerülnél, örömmel vállalom,

mert nélküled életem, nem akarom.

 

 

Űzném a perceket 2001-08-13

 

Hullámzó szárnyaival repül az idő,

csak nekem tűnik úgy, hogy csigamód lépdelő.

Űzném a perceket, mint prédát a ragadozó,

mert nélküled minden pillanat hiábavaló.

 

 

Másság 2001-08-21

 

Sok mindet megtagadott tőlem zaklatott életem,

pedig oly sok éven át, csak az átlagot kerestem.

Szerettem volna én is olyan lenni, mint mások,

de megfosztottak a velem született arculcsapások.

Más voltam és más lettem, mert másnak kellett lennem,

sokáig tévelyegtem, míg megértettem merre is kell mennem.

Akaratom ellenére, többre születtem az átlagos életnél,

és így vagy úgy, de megfeleltem minden egyes próbatételnél.

Még, ha olykor hibát-hibára is halmoztam,

valami furcsa mód, a rossz dolgoktól is egyre csak gyarapodtam.

Mint kinek felsőbbrendű tanára önnön élete,

ápolta lelkem, erősített hitem mindennapjaim próbatétele.

Bár korom még ifjú, még is csak bölcsességre leltem,

s tudom, ezzel az átlagnál sokkal többet nyertem.

Ma már jóleső érzés, hogy nem az átlaghoz tartozom,

még, ha alig van is olyan, kivel ezt megoszthatom.

 

 

Az őszinte kötelék reménye 2001-08-22

 

Összeházasodott a nappallal a fény,

életre kelt sok dédelgetett remény.

Jött az éjjel és magába temette,

de reményeit el mégsem vehette.

Mert az őszinte kötelékben,

ezer remény lakik,

és akik azt soha fel nem adják,

igazán csak azok valakik.

 

 

Veszteséget szenvedek 2001-08-28

 

A napszakváltás nevű sportjáték tornáján mérkőzve,

két csapat dulakodott, vadul egymásnak férkőzve.

A torna végeztével, nagy veszteséggel vonultak vissza

a világosba öltözött nappali fények,

ismét legyőzték őket, a sötét mezt viselő éjszakai lények.

Én is újra meg újra veszteséget szenvedek,

minden múló perccel, melyben nem veled élhetek.

 

 

Az emlékezés érzései 2001-11-13

 

Mécsesek és gyertyát

táncolva emlékező fényében,

ravatal a temető,

a novemberi est sötétjében.

 

Mindenszentek napján,

ragyognak a sírok,

nehéz léptekkel köztük járva,

fájó lelkemmel alig bírok.

 

Mert mindaz, amit érzek,

kortalanul múlhatatlan,

irántad való szerelmem,

örökre halhatatlan.

 

S, ha majd testem fölött,

nekem is gyertyák égnek,

szabadult lelkem szerelmével,

akkor is csak neked élek.

 

 

Érzem a magánynak hidegét 2001-11-17

 

Aludni tér a bánat,

szomorú lelkem is elhallgat,

csak a testem sajog,

mert megint egyedül alhat.

 

Nem vagy most itt,

hogy megoszthassam veled testemnek melegét,

így hiába is hevít tüzes érzelem,

még is érzem a magánynak hidegét.

 

 

Az ölelés 2001-11-30

 

Az éjből előlépő ébredő hajnal,

magához ölelte a reggel fényeit.

Mint egy szerető karokkal ébredő anya,

ki boldogan öleli magához gyermekeit.

 

Én is magamhoz ölelem

lelked tisztafényű ragyogását,

mert így megtalálhatom önmagamban,

a világ minden boldogságát.

 

 

Hozzám tartozol 2001-11-30

 

Mélyebbnek tűnik az égbolt,

ezen a nyirkos, téli hajnalon.

Sötét felhők terebélyesednek,

elárvulttá vált madárdalon.

 

Testben és is elárvult vagyok,

ha nem ölelhetlek magamhoz,

mert te hozzám tartozol,

mint serkenő növény a maghoz.

 

 

Hűséges gyermeke vagyok 2001-12-14

 

Duzzadó, pihent erővel,

izmoktól feszülő karral,

ha kell szembeszállok,

minden tomboló viharral.

 

Ha pofoz a sorsom,

és az idő ütlegel,

minden sorscsapásra,

egy-egy mosolyom felel.

 

Ha el is pusztítanak,

meg soha nem törhetnek,

mert én hűséges gyermeke vagyok,

szeretett magyar földemnek.

 

 

Önmagam nem tagadhatom 2001-12-14

 

Mint verdeső madarak szárnyai,

úgy lüktet ereimben a vérem.

Előttem futnak vágyaim,

s, ha igyekszem, talán mind utolérem.

 

Jól tudom, mily sokat szeretnék tenni,

és, hogy oly véges naponta fogyatkozó életem.

Talán csak fényes délibáb minden,

és vágyaim soha utol nem érhetem.

 

De bárhogyan is alakul,

vágyaim fel nem adhatom.

Mert, ha semmit el nem érek,

önmagam akkor sem tagadhatom.

 

 

Úgy érzem kevés a szó 2001-12-31

 

Boldog újévet kívánni

sokféleképpen lehet,

bár most úgy érzem kevés a szó,

és az írás nem sokat tehet.

 

Még is kívánok neked,

sok boldogságot, tengernyi szépet,

s, hogy teljesülni láss,

minden színes álomképet

 

 

 

 

Mint lennél önmagadhoz 2002-01-04

 

Szoríts a kebledhez,

ölelj magadhoz,

légy jó hozzám,

mint lennél önmagadhoz.

 

 

A boldogság szabadulása 2002-01-04

 

Mint Zeus üstökéből a gondolat,

úgy pattant ki szívemből egy tüzes szikra,

és a martalóc lángok megleltek téged,

hogy ráhevüljenek sóvárgó vágyaidra.

 

Te lettél e lángok tápláléka,

én pedig lettem sóvárgó vágyaid kovácsa,

s mi egymásnak adtuk mindenünket,

és elenyészett a bebörtönzött boldogság rácsa.

 

 

A házasság változás 2002-02-26

 

Tüstént hasad az ébredő hajnal,

már is gyülekeznek a reggeli fények.

Szerelmes testük egybekél a nappal,

s-e násztól lesznek társas lények.

 

Az éjszaka csalódottan vonul vissza,

sötétséggel karöltve távozik.

E korai frigy, új nap reményeit hozza,

és idővel minden megváltozik.

 

 

Néha őrült vagyok 2002-04-24

 

A megtépázott fák esőt zokognak,

szél ropogtatja a törékeny ágakat,

rémület bilincse zárja el,

a megriadt madárhangokat.

 

Villámokat szakítanak ki az égből

a sötét fellegek,

egymással csatázva zajongnak,

a távolságba bújtatott egek.

 

S, mint farkasoktól megriadt juhok,

úgy futnak a hangyák a nedves fűben,

tébolyult lett a boly,

ebben a szétzilált öntudatú elemi zűrben.

 

Néha tébolyult vagyok én is,

mert olykor szétzilálnak érzéseim,

hiszen létem hatalmas vihar

és életfámat tépázzák vágyaim.

 

 

Napi öt perc téboly 2002-05-07

 

Akusztikai tébolyommal dobálom lelkemben a némaságot,

feldúlt agyam halmazával kutatva magamban az értelmi fogyatékosságot.

A csend hangjai dübörögve pattognak végig túlfeszített idegeimen,

hangfoszlányokat áttörve elmeborult létemen nevelkedett érzéseimen.

Normálatlanságig hevülő impulzusaival szikrázik lelkemnek némasága,

és minden benső hangot elnyelve üvölt a csend hangossága.

 

 

Mennyit érsz nekem 2002-05-16

 

Mit érnek a szavak,

ha el mégsem mondhatom,

mennyit érsz nekem?

Hiába keresem a hangokat

és az értelem is kevés,

hiszen azt ki sem fejezhetem.

 

Kiterítettem emlékezetem gyepszőnyegét,

hogy a múltban is kutathassak,

de megfelelő módra így sem lelek.

Hiába nyílnának ajkaim,

cserbenhagynának a hangok,

mert erről nem beszélhetek.

 

 

 

Melyik lehet hazám 2002.09.19

 

Ahogyan a csillagokat nézegetem,

néha elfog egy érzés,

hogy gondolkodó világok néznek le rám.

Szemeim látásukban hempergetve,

kutatva neszez bennem a kérdés,

vajon melyik lehet hazám.

 

 

 

Remény és igézet 2002.11.07

 

Gyors virradat dereng,

mint akinek sürgős a fény,

az álmatlan holdból csak emlék marad,

átsiratott éjjelt hagy hátra a remény.

 

Gyötrelmeit lerázva kél a nap,

vég nélküli sugarakkal ragyogva,

s mi csak állunk szótlanul,

a jelen pillanatait kézen fogva.

 

 

 

Apámhoz 2002.11.07

 

Merre költözött a lelked,

ki oly régen elhagytál engem,

s rád találok e majd,

ha én is hátrahagyom testem?

 

A napok múlása begyűjti erőmet,

bár magam, ma még ifjúnak nevezem,

de, ha majd végleg elfogynak napjaim,

elköltözött lelkednek útját követem.

 

 

 

 

A pokolban 2002.11.07

 

Vérző szívvel ég a hold,

lángjai áttörnek az ablakon,

mesés csoda ez éji bánat,

mely drámát rendez a falakon.

 

Mért röpül úgy az idő,

hogy vérét veszi a holdnak,

mért mar úgy e dráma,

hogy szobámat érezzem pokolnak.

 

 

 

Virrasztás a temetőben 2002.11.07

 

Bús sötét szemében,

könnyek ültek pillái alatt,

és ő csak nézett maga elé siratón,

így talált rá a virradat.

 

Csonkig égtek a gyertyák,

a drága nevet márvány ölelte át,

erővel vonszolta el magát a hanttól,

tovacipelve szíve súlyos bánatát.

 

 

 

Együttérzéssel 2002.12.01

 

Fénycsóvát cipelve mászik a hold a hegyoldalon,

az erdő fölött akácillattal dobálóznak a szelek,

csillagkoszorút kötök nyughatatlanságomra,

s testemen tavaszi levélruhát viselek.

 

Éji harmatot gyűjtenek a baglyok,

de már nem huhognak, mert nincs kinek,

hiszen ki hallaná, az sem értené,

mért kell még a táj szerelme valakinek.

 

Egyedül velem osztják meg a vívódást,

melytől megbolydul az erdőben az álom,

és az állati létek kívánalmai között,

álmaimat már én is hiába várom.

 

 

 

Rossz emlék a múlt 2002.12.01

 

Tollhullatón vonulnak a ludak,

didergő patak robog a zúgókon keresztül,

a szárnyasok után vágyom én is,

hogy ne legyek a hidegben egyedül.

 

Kisírt szemmel jön felém a holnap,

melyben a messzi égre emelem szemeim,

ki mondja meg, mit hoz majd magával,

s vajon elviszi e hideglelős emlékeim.

 

 

 

Magányba vonulva 2002.12.01

 

Az országút viseli léptei nyomát,

ki elment, mert nem maradhatott,

boldog akart lenni ő is,

és csak bánatot arathatott.

 

Lantszó dicsérte mindenét,

és ő mindent hátrahagyott,

mert megszerette mosolyát a bánat,

így hát nem maradhatott.

 

Pillantása ragyogás volt,

melytől még a nap is kivirult,

de hátrahagyta az otthon vidékét,

és reá örök magány borult.

 

 

 

Elfelejtett bánat 2002.12.03

 

Ragyogó könnyeim megtöltik szemeim,

ahogyan a kikeletbe bámulok,

bogárzümmögés hirdeti a tavaszt,

és a jégvirág hervadásán elámulok.

 

Esernyőmre sötét felhők nedve hull,

s még a hold is az eresz alá vonul,

de én megyek tovább a híg folyamban,

míg az éjjel ki nem virul.

 

Bánatomat elmossa a zápor,

szívem betegségét magával ragadva,

és a felpuffadt hold kinövi az ereszt,

a csillagokat tárt karokkal fogadva.

 

A ködpárába lantom húrja pendül,

melyre csak egy hárfa szólama felelhet,

s dalom messze száll a széllel,

míg vágyam magához nem ölelhet.

 

Két szemem síró patakját,

felszárítom mosolyod melegében,

szívem keservét gyógyíttatva véled,

elfeledem bánatom a tavaszi éjben.

 

 

 

Együttérzésed 2002.12.15

 

Az élet árja sodorta kosza vándor lelkem,

mint libegő nyári lepkéket a szél,

a sors lelence voltam egykoron,

lázadó imával remélve, hogy belém szerettél.

 

Megkésett könnyeim öledbe hulltak,

amikor utat tévesztett múltamat sirattam,

és emberistenné nőttél a szememben,

ahogyan sírni tudtál miattam.

 

 

 

Múlt és jövő 2002.12.20

 

A letisztult emlékképek látomásában,

kristályos napkorong ragyog,

és az illatos sültek terítéke mögül,

kiválasztottságom arca mosolyog.

 

Őslelkem a végtelenbe vonaglik,

beleszabadulva az élet mámorába,

szépségérzésekkel öltöztetve létemet,

a reményteljes jövő mámorszín ruhájába.

 

 

 

Segíts magadon 2002.12.20

 

Ha ott állsz a torkon döfött remény ravatalánál,

rejtsd rácsok mögé bánatod,

és hited mankójára támaszkodva,

egyedi világalkotóként teremtsd meg holnapod.

 

Ne jajdulj nekikeseredett torokhanggal,

a kihűlt test elmúlását siratva,

inkább fogantass új reményeket életedben,

magadat friss reményekbe biztatva.

 

 

 

Életérzés 2002.12.22.

 

Mit keresek én itt, a tisztátalan földön,

e dögvészes korba születve,

közönyfalú betonpanelek erdejében,

tompult agyú kívánalmak közzé temetve.

 

Hájas testű jómódpolgároktól körülvéve,

kiknek keserű a becsület ízű szó,

és az elhidegült világérzelmektől,

fagyossá válik a vén földgolyó.

 

 

 

Vidámság 2002.12.25

 

Elkóborolt a jókedvem,

hát utána eredtem,

vágyak csapdájába esve,

mindenütt kerestem.

 

Nyomába szegődtem,

mint madár a felhőnek,

keresve rejtekét,

a vidám időnek.

 

Széles kikötőjét az értelemnek,

széltében-hosszában bejártam,

s bánatgörgeteg omlott le szívemről,

mikor végre rátaláltam.

 

Szándéktalan véletlenekkel ötvözve,

hangod ízére leltem,

és beszéded dallamára,

vidáman feleltem.

 

Az örömöm lettél,

kiben megtaláltam boldogságom,

és te visszaterelgetted,

elkóborolt vidámságom.

 

 

 

Álmatlan éjszakáim 2003.03.02

 

Néhanap csak úgy céltalanul bolyongok lelkemmel az éjszakában,

a holdkóros éjnek nyughatatlan álmatlanságában,

s lebénult gondolataim fogyatékossága ingerli idegnyúlványaimat,

hogy az értelemszürkítő sötétségben hiába keresem megnyugvásomat.

Olyankor a végtelenbe tekintek, szemem íriszének áttetsző ablakából,

és tájképet festek az összetépett csillagképek távoli horizontjának hangulatából.

 

 

 

Hiábavaló elemzés 2003.03.02

 

Sokat bolyongtam magányosan az éjszakában,

a kövérre hízott hold ezüstérmes fényeinek kíséretében,

a tovaszálló baglyok huhogásának beszédmodorát elemezve,

de nem találtam hangnememre, az állati elmék üzenetében.

 

 

 

A boldog tavasz beköszöntése 2003.03.04

 

Szívemet tavaszba öltöztették tekintetednek meleg mosolyú sugarai,

ahogyan a társalkodó pillantások kereszttüzében rám tekintettél,

mosolyod hó olvasztó kályhájának hő értékénél melegedtem,

midőn te a nyíló kikelet zendülésébe repítettél.

 

Felduzzadt csermelyként ömlöttek tova rossz emlékeim hideglelései,

és a múlt hóemberének testéből kihígult csalódottságom lenyomata,

hogy érzéseim csalogány csalogató májusfájának termete magasodhasson a helyére,

melyben megtalálható szívritmusom dalszerzőségének örömteli hangulata.

 

 

 

Tavaszi boldogság 2003.03.30

 

Kis madárka száll a magas horizonton,

szárnytollaival az égre írva a tavasz üzenetét,

trillája folyton összehasonlik a zendüléssel,

melyben örvendezve hirdeti a világ szeretetét.

 

Versenyre kél vele az emberi lélek,

a felnövekvő vágyak testén szállva,

és együtt olvadnak bele a töredezett napsugarakba,

közös boldogságra találva.

 

 

 

Elhidegülés 2003.04.08

 

Kinyitotta a hajnal a fények kapuit,

beeresztve a világba a világosságot,

bíbor szekéren érkezett a reggel,

elhozva a földre a boldogságot.

 

Kiegyensúlyozott áramlatok jöttek,

a langymeleg levegőt felszítva,

csak szívembe dermedt bele az időmúlás,

féltett érzéseidből kitaszítva.

 

Téged énekeltek meg a madarak,

és a korán kelő fák is rólad beszéltek,

csak én nem ismertem már titkaid,

mert szívdobbanásaid nem meséltek.

 

 

 

Csalódott felnőttség 2003.04.20

 

Megbocsáthatatlan emlékezésekkel haragudott az apjára,

ki őt pocskondiázó részegségében nevelte,

szívéhez nem találtak el a gyermeki örömök,

s gyámoltalan ifjúságában egyáltalán nem ezt érdemelte.

 

Örvendező félelemmel gondolt a boldogságra,

hogy majd egyszer ő is boldog családban fog élni,

de ma már súlyos pillantásokkal tekint a jövőbe,

tudja jól, hiábavaló volt annyi éven át remélni.

 

 

 

Egyedül a téli hajnalban 2003. 06. 29

 

Leheletem belegomolyog a zimankóba,

jéggé fagyott dermedtségre találva,

hámba fogott kényszerrel megyek a munkába,

a téli hajnal zordságában járva.

 

Köröttem fázósan gubbasztó épülettömbök,

fehér lepellel takart, füstölő kémények,

márványfényű hó szitál az elhidegülésben,

és a törékeny pihék alatt, életképtelen remények.

 

Mozgásmegörökítő jeleket hagy hátra a lábam,

ahogyan lépteim alatt nyikorogva jajgat a fagyottság,

a hóbuckákban háromcsillagos hidegség,

lelkemben sorstárstalan elhagyottság.

 

 

 

Boldogságot adó tájék 2003. 06. 29

 

Kinyitotta bíborfényeit a hajnal,

elbúcsúztatva az éjszakai árnyjátékokat,

felemelte vánkosáról fejét az élet,

felébresztve az elaltatott álmodásokat.

 

A napsugár végignyújtóztatta lángoló sugarait a vidéken,

és az Úr arca letekintett a világokra,

új értelmet nyertek a tegnapi létezések,

ráismerve a táj szépségéből meríthető boldogságokra.

 

 

 

Kedélyállapot 2003.08.27.

 

Dús harmatcseppek bujkálnak a húsos fűtakaró tövében,

mint amikor az égen bárányfelhők kergetőznek,

a napsugár teleragyogja fényeivel a tavaszi levegőt,

és a legelőn reggelit csámcsogó szarvasmarhák kérőznek.

 

Lusta szellő ringatja a vadrózsabokor pattanó rügyeit,

aztán odébb áll körültapogatva az erdő ifjú zöldellését,

a csalogányénektől még a hangyaszorgalmak is táncra perdülnek,

feledve munkára termett természetük lázas sürgetését.

 

Új virágok magasodnak bele a régi avarba,

elhomályosítva a tél hidegének egyhangú zordságát,

és az emberekben visszatörtének az elfeledett tavaszok,

friss reményekkel ölelve a létező élet boldogságát.

 

 

 

 

Győztes csata után 2011.01.02. 7:09

 

 

 

Átszínezi testemet sebeimből ömlő vérem pirosa,

 és az ellenfelek porba rogynak kardomnak súlyától,

 kisírt szemű asszonyok átkozzák nevemet,

 szétreszketett gyásszal félve lelkemnek haragjától.

 

Áttöri a lovagi páncélt a nehézsúlyú acélos penge,

 kiemésztve a testekből az utolsó dobbanásokat,

 nem ismeri a kegyelem fogalmát a lármázó csatazaj,

 kardélre hányva az ellenzéki megnyilvánulásokat.

 

Összeborulva fekszenek az emberéletek maradványai,

mint szülőföldre terített, durva szövésű halotti lepel,

és én csak állok némán, az indulatok romjai felett,

a lenyugvó napkorong pedig, hősies győzelmet ünnepel.

 

 

Jégmadarakkal szállok 2010.12.27. 8:21

 

Jégmadarak szálltak az elhagyatottan puszta táj felett,

a kristályok béklyóként ölelték körül a madárvonulásokat.

Mínuszok nyelték el a tudatosság értelmi zöngéit,

és a lélek reszketve fogadta be a sarkköri hasonulásokat.

 

Légszomjtól zihálva ropogott a csonttá fagyott madártoll,

ahogyan a nehéz testek alakzatai a látómezőnek feszültek.

Minden éltető hőérzetéből kifogyott a meleg szándék,

és a tűrhetetlenségek agresszorai a horizonttal egyesültek.

 

Jelen időm mulandósága is tovavonult a jégmadarak rajával,

mert a társas lét meleg szándékai, mind magamra hagytak.

Látómezőmet kitöltötték az elhidegülés fagyos jégmadarai,

hisz akiket eddig szerettem, a bajban sorra megtagadtak.

 

 

Szerető Családomra leltem 2010.12.26. 11:15

 

Az őszi napkorong szikrázó fényei beragyogták a kertet,

a lugas tőkéin a szőlőszemek majd kicsattantak az egészségtől,

hiszen az éltető fényeket már mind magukévá tették,

nagy becsben tartva mindazt, amit kaptak e sugárzó napistenségtől.

 

A rovarok zümmögése szerenáddá erősödött a hallójáratokban,

a termőfák érett gyümölcsei a szabadesést gyakorolták,

a vénasszonyok nyara előcsalta a természet rejtett titkait,

és a meleg légáramlatok, még véráramom zugait is bekóborolták.

 

Édes mézborként csorogtak le torkomon a boldogság ízei,

ahogyan csak álltam némán, az elvonuló életképeket szemlélve,

testvérként öleltek magukhoz a mély érzésű pillanatok,

és én szerető családomra leltem bennük, e csodákat megélve.

 

 

Gyógyító kézre várva 2010.12.26. 4:22

 

Szeretnék megismerni egy erős kezet,

mely képes lenne, kitépni a bánatot szívemből,

hogy a gyötrődések folyója el ne emésszen,

és, hogy tovább léphessek, beszürkült életemből.

 

Szeretnék megismerni egy erős kezet,

mely képes lenne, újrafesteni vérem pirosát,

s, hogy a szürkeséget feledésrögök alá temetve,

teleírhassam hányatott sorsú életművem papírosát.

 

Szeretnék megismerni egy erős kezet,

mely tavaszba tudja öltöztetni az idő múlását,

hogy életem összetört térdimenzióit hátrahagyva,

megtaláljam jövendőmben, szívem gyógyulását.